Nyolcan szállnak ringbe az Eurovízióért

Nyomtatás
2012. február 5., vasárnap, 12:50
Nyolcan szállnak ringbe az Eurovízióért

Lezajlott A Dal két elődöntője, már csak a legjobbnak ítélt nyolc formáció maradt versenyben az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételért. A döntőt február 11-én rendezik, ekkor dől el, hogy ki képviseli majd hazánkat májusban Bakuban.

Mint ahogy arról már korábban hírt adtunk az idén egy háromrészes showműsor keretén belül dől el, hogy ki képviseli majd hazánkat május végén az azerbajdzsáni fővárosban, az 57 éves múltra visszatekintő dalversenyen. Az érdeklődők mindhárom hétvégén élőben követhetik végig az eseményeket az m1 és a Duna World csatornán.

hirdetés

A Dal első elődöntőjéből a zsűri a Compact Disco-t, valamint a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának különböző szériáiból jól ismert Caramelt és Heincz Gábort juttatta tovább a döntőbe. A játékszabály értelmében a zsűri pontjai alapján a tabella első három helyén helyet foglalók kerülnek be automatikusan a fináléba, míg a negyedik továbbjutóról a közönség dönt. Az első fordulóban Tóth Gabi kapott vigaszágasként lehetőséget arra, hogy február 11-én, szombaton újból elkápráztassa hihetetlen lendületével a közönséget.


Heincz Gábor “Biga” már biztos ott lesz a döntőben

Az első elődöntő során több technikai probléma is adódott, de a második fordulóra ezeket már minimálisra csökkentették. A tavalyi indulónk Wolf Kati, aki most a zsűri soraiban foglal helyet, a hagyományos pontozás mellett tette le a voksát, és hanyagolta a táblagépet. A fellépők között az elmúlt évek tehetségkutatóiból ismert arcok mellett több meglepetéssel szolgáló “külsős” is a színpadra lépett. Igazi meglepetésnek számított többek között Veres Mónika produkciója, amely a zsűri értékelése értelmében továbbjutott a végső megmérettetésre. Mónikát a közönség még Nikaként ismerhette meg. Első komolyabb sikere ót eltelt már közel másfél évtized, de időközben az egykori tinisztár kiforrta kiforrott stílusú és hangú énekessé vált. A szombati este abszolút győztese az X-Faktor második szériájából megismert Gyurcsik Tibor volt, akinek habár dala nem volt annyira kiemelkedő, helyes fizimiskája és könnyen fogyasztható
művészete miatt valamennyi zsűritag nagy esélyeket jósolt neki a szakmában. A harmadik helyen holtverseny alakult ki a Király testvérek és a Fábián Juli& Zoohacker alkotta formáció között. Némi egyezkedés és huzavona után Királyék kerültek be a hármasba, de az sms-szavazatok végül Fábián Juliékat is bejuttatták a döntőbe.

A Király testvéreket talán sokaknak nem kell bemutatni. Linda nevét még 2002 környékén jegyezte meg magának a közönség. Több film betétdalához is fűződik a neve. Ikertestvérei is már jó pár éve szerepelnek a showbusiness-ben. Viktor a Megasztár negyedik szériájának győztese, míg Ben az underground körökben is otthonosan mozog.
Fábián Juliék útja pedig tavaly fonódott össze. Bár zenésztársával teljesen más körökben mozogtak, mégis megtalálták azt a vonalat, amelyben egyedi hangvételű dalokat tudnak komponálni. A zsűri Juli karakteres hangját egyenesen stúdióminőségűnek ítélte.


Zoohacker és Fábián Juli közösködése igazi színfoltja a versengésnek

A jövő hétvégén tehát ezekért a versenyzőkért izgulhatunk. Aki teheti, kövesse figyelemmel a végső összecsapást, amely során eldől, hogy ki utazhat ki a bakui versenybe, és indulhat el a nemzetközi hírnév felé.

Kép: mtv.hu

Címkék

tehetségkutató euróvízió dalfesztivál verseny Azerbajdzsán Baku Wolf Kati

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnök

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)