Meghalt Csurka István

Nyomtatás
2012. február 4., szombat, 12:59
Meghalt Csurka István

Életének 78. évében, hosszan tartó betegség után meghalt Csurka István kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus.

Csurka István 1934-ben született, 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1973-86 között a Magyar Nemzet újságíró munkatársa, tárcaírója volt. 1987-ben részt vett az MDF alapításában, és a rendszerváltásnak is aktív résztvevője volt. 1993-ban létrehozta a Magyar Igazság és Élet Pártját.

hirdetés

Íróként 1954-ben debütált, elbeszéléseket, regényeket, filmforgatókönyveket, rádióhangjátékokat, színműveket írt. Kétszer kapott József Attila-díjat, és 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját is. 2011-ben, több évtizedes kihagyás után A hatodik koporsó című új drámával jelentkezett.

A január 14-i szegedi kormány melletti szimpátiatüntetésre már kórházi kezelését megszakítva érkezett. Életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét. A “kristálytiszta üzenet” szerint arra biztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.

Címkék

Dörner György csurka istván meghalt

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnök

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)