A hatalom árnyékában

2012. január 30., hétfő, 15:44

George Clooney legújabb rendezése a hatalmi játszmák kellős közepébe invitálja a nézőt.

A hatalom árnyékában (The Ides Of March)című film olyan miliőt mutat be közelről, amellyel kapcsolatban mindössze elképzeléseink lehetnek.

hirdetés

A történet röviden: Mike Morris (George Clooney) kormányzó demokrataként indul az előválasztásokon, a tét nem kevesebb, mint a Fehér Ház. Kampánycsapatának élén Stephen Meyers (Ryan Gosling) és Paul Zara (Philip Seymour Hoffman) tevékenykedik annak érdekében, hogy Mike-ot megválasszák. Az út azonban nem mentes a nehézségektől: váratlan fordulatok, elsimítandó ügyek várnak elsősorban Paul-ra és Stephen-re.

A történetvezetést illetően lassú lefolyású cselekményvezetéssel kell számolnunk, amelyet azonban olyan erőteljes párbeszédek színesítenek, amelyek szükségtelenné teszik a gyors ütemben zajló szüzsékibontást. A dialógusok mintegy lelassítják, ugyanakkor nagyító alá is vonják az alaphelyzetet: ezek a párbeszédek adnak részletes képet a szereplőhálóról. A néző bele tud helyezkedni abba a légkörbe, amelyben hősei mozognak. A film üzenetét is ezek a megnyilvánulások hordozzák a vizuális – információs egységek helyett.

A film feltárja azt a környezetet, amelyben a hatalomé a főszerep. Az elénk tárt, választással kapcsolatos szabályrendszer betartása mellett éles ellentétként ábrázolódnak azok a tevékenységek, amelyek semmibe veszik az alapvető etikai előírásokat/szabályokat. Ebben a világban ugyanis nincsenek szabályok, a hatalom birtoklásának érdekében a kampány szervezői mindenre képesek. Ebben a miliőben mindenki bábu. A kormányzó a kampány-emberek dróton rángatható figurája, nem lehet úgymond önálló mosolya, de nem is törekszik erre erőteljesebben, hiszen “a nyerés érdekében mindent” elvét követi.
A cselekmény egyik fordulata kapcsán rádöbbenünk, hogy ami makroszinten működik, ugyanaz létezik mikroszinten is: a kampány egyik fő embere ugyanis a hatalomért folyó harc során áldozattá válik, rangját azonban nem hajlandó feladni, s ezért a végsőkig hajlandó elmenni.

Az alkotás erőteljes végszóval záródik: ha nem vagy tisztességes, előbb-utóbb lebuksz. Tudni kell felismerni, hol az a végső határ, amikor már nem szabad ragaszkodni az elért pozícióhoz. A választáson induló jelöltet a film (s mondjuk ki, nemcsak a film) mindig fehérnek igyekszik feltüntetni. A felszín alatt megbúvó cselek, áskálódások, szabályáthágások feketeként, vagy nem egészen fehérként tüntetik fel a figurákat – legyen szó Morris kormányzóról, vagy a sajtófőnökről. A csapat résztvevőinek egyetlen feladata: fehérré tenni a feketét. Rá kell azonban ébredniük, hogy előbb–utóbb a szürke árnyalatai lesznek uralkodóak. Nincs az a jól eltalált, minden részletet átgondolt projekt, amiből ne szivárogna ki valami nem oda való, s amire a média ne csapna le éhező keselyűként.

Az egyetlen gond ezzel a “tökéletesként ábrázolni és elfogadni” törekvéssel az, hogy a választók mintha egy pap felavatására készülnének. Mindenki tudja, hogy egy ember sem makulátlan. Nem a magánéleti kilengések alapján kellene megítélnie az embereknek egy–egy jelölt (Morris kormányzó) alkalmasságát. Az a mérvadó, amit munkája során letett az asztalra. A nézetei, álláspontja, céljai egy – egy olyan témával kapcsolatban, amelyek érintik a nemzetet is. Ezzel azonban sem a filmben, sem – valljuk be – a való életben nem foglalkoznak annyit, mint kellene. Meglepő módon ezt a vélekedést egy mellékszereplőként sem definiálható hajléktalan támasztja alá a filmben. A történet bevezető képein ugyanis választókat mutatnak, kezükben táblákkal, rajtuk az egyik jelölt nevével. Mindössze 2 másodpercig láthatjuk azt a tömegtől külön álló hajléktalant, akinek tábláján: WE WILL NOTE FOOD felirat szerepel.

Ami a színészi játékot illeti, Ryan Gosling egy újabb kellemes meglepetést okozott számunkra. A Drive -ban nyújtott bravúros alakítása után ismét remek teljesítménnyel büszkélkedhet. Az általa megformált szereplő, Stephen Meyers hisz a kormányzó céljaiban, s mindent meg is tesz, hogy jelöltje nyerjen. Leleményes, okos, motivált figurát alakít. Amikor azonban az áldozat szerepét osztják rá a mindenre elszánt és csak a hatalom megszerzésére fókuszáló egyének, választás előtt áll: továbbra is az általa oly nagyra becsült jelöltje érdekeit tartja szem előtt, vagy személyes harcot indít, önmagáért, saját kis hatalmáért. Életszerű alakításához nagyban hozzájárulnak azok a közeli beállítások, amelyek egy-egy fordulópont alkalmával kerülnek elő: Gosling bebizonyítja, hogy arcával legalább akkora teljesítményt tud nyújtani, mint verbális eszközeivel. Minden alkalommal azt a mimikát alkalmazza, ami a leginkább kifejező az őt ért kritikus helyzetekben. Különösen érvényesül ez a film záró jeleneteiben, ahol két, teljesen ellentétes érzelmet jelenít meg 5 másodpercen belül. A váltás annyira hiteles, hogy a néző szinte beleborzong arcának nézése közben. Minderre a film formanyelvi megoldása is rásegít: a közeli záróképek beállításainak megvilágítása kifejezi azt a belső zúgolódást, amely Stephen-ben végbemegy. George Clooney figurája a központja a cselekménynek, Gosling azonban lejátssza a vászonról színésztársát, s átveszi a főszerepet.

A Paul Zara-t alakító Philip Seymour Hoffman noha mellékszereplőként funkcionál, játékával akkorát alkot, hogy főszereplővé alakul át. Ő az, aki csakis a győzelemre koncentrál, s képes saját érdekeit is figyelmen kívül hagyni, ha a helyzet úgy kívánja. Az ő alakítása kapcsán is kiemelném a metakommunikációs jelek alkalmazását: nem kell beszélnie ahhoz, hogy kifejezze álláspontját.
Rendkívül fontos, hogy a színész testével is kommunikáljon, kifejezzen, „beszéljen”. Az a művész, aki a párbeszédeken keresztül képes csak megnyilvánulni, előbb – utóbb nem vált ki lehengerlő érzetet a nézőből. Az előadásmód milyensége mindenkor a verbális és non verbális lehetőségek egyensúlyától függ.

Ez a film nem a jó és a rossz harcáról szól. A hatalomvágyásról, s az ennek elérése érdekében megtett cselekedetekről. Az alkotás felteszi a kérdést: Meddig lehet elmenni ebben a küzdelemben? Megéri –e feladni nézeteinket? A választók mi alapján döntenek?

Címkék

politika Ryan Gosling Geroge Clooney Philip Seymour Hoffman hatalom választás kampány filmkritika metakommunikáció

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnök

Kapcsolódó cikkek

A rovat további cikkei

Ajánlott cikkek

Legfrissebb

Legolvasottabb

A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra

Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása