Kulturális önkéntesség Zentán
Európai Uniós támogatással rendeznek ifjúsági programot Zentán.
A Kulturális önkéntesség néven futó ifjúsági képzésen Szerbiából, Törökországból, Macedóniából és Magyarországról is hat-hat ember vehet részt.
A programba való jelentkezés egyik feltétele az angol idegen nyelv kommunikáció-orientált ismerete, a másik az ifjúsági munkában szerzett tapasztalat. A felvételi korhatár 16 év. Az érdeklődők a e-mail címen jelentkezhetnek február 5-ig.
A Zentai Ifjúsági Szervezet április 14-e és 21-e között rendezi meg a képzést az Európai Unió támogatásával. A kurzus alapvető célja az, hogy az ifjúsági vezetőknek megtanítsák, miképpen lehet egy integráló folyamatot elindítani, miként tudják ösztönözni a különböző nemzetekbe, etnikumokba tartozókat. Feladatuk, hogy az említett fiatalokat az európai önkéntes akciókhoz mozgósítsák, a velük kapcsolatos tevékenységekbe bevonják.
A másik cél az, hogy a jelentkezők interkulturális képességeit fejlesszék, ösztönözve őket arra, hogy bekapcsolódjanak a más nemzetek segítésére szolgáló önkéntes együttműködésbe.
A résztvevőket a kitöltött jelentkezési lapok alapján választják majd ki a szervezők.
Címkék
zentai ifjúsági napok zenta önkéntességHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnökKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Tordai és Béres, a jó testvérek
- Gyermekszínházi fesztivál Szegeden
- Szoborkiállítás a szegedi piac felett
- Jekyll és Hyde a Szabadtérin
- Tovább folyik a harc a Vastrónért
- Restaurálták Dankó hegedűjét
- Eco legújabb regénye magyarul
- Hídi vásár májusban
- Régi könyvek rejtelmei
- Újraindul az Arany Pódium
Ajánlott cikkek
- International Suit Up Day
- Török Márk a dékán macskája
- Pénteken nyílt a Hagymatikum
- PUF 30: Lecsó múltról és jövőről beszélt
- Mentsük meg az oktatást a fAGYhaláltól!
- "Világéletemben amatőr maradok"
- Megtámadják a Facebookot?
- Túl hangosak a reklámok
- Dominika (18)
- SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtára
Legfrissebb
- Vivien (24)
- Épül az új klinika
- Gimnázium VS. Egyetem
- Kisvonatos városnéző túrák Szegeden
- Tordai és Béres, a jó testvérek
- Inverz mindennapok
- Tankolj olcsón Szegeden!
- ...-mentes nap
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Elfogadták a NAT-ot
Legolvasottabb
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
- Szegedi Majális - 3 napon át
- Lénárd (32)
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
