A szociális ösztöndíjról elsőkézből
Péntek Zsoltot, az EHÖK juttatási és térítési referensét kérdeztük a szociális ösztöndíjról, a pályáztatásról és a felmerülő problémákról. A tavaszi félév pályázati időszaka 2011. december 12. 16:00 perctől 2012. február 13. (hétfő) 23:59 percig tart.
PartyPonty: Mióta dolgozol juttatási és térítési referensként?
Péntek Zsolt: A „MODULO-s rendszer” kezdete óta, 2010 augusztusától dolgozom e feladatkörben. Ekkor lett teljesen elektronikus a pályázás, illetve ekkor lett integrálva a pályázatok bírálása egy erre létrehozott bizottságba.
PP: Melyek a térítési kötelezettségek?
P.Zs.: Ahhoz, hogy egy hallgató rendszeres szociális ösztöndíjban részesülhessen, a felsőoktatási törvényben és az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendeletben foglaltaknak meg kell felelnie. A juttatásra jogosultság elsődleges feltétele az, hogy a hallgató államilag támogatott képzési formában vegyen részt, nappali ügyrend szerint megszervezett képzésben. Ezt követően, ha benyújtotta pályázatát, az SZTE EHÖK Elnökség által megállapított (és az SZTE EHJTB által jóváhagyott) ponthatárt kell elérnie ahhoz, hogy szociális ösztöndíjban részesülhessen az adott félévben.
PP: Mivel keresnek meg az SZTE polgárai a legtöbbször?
P.Zs.: Általában a MODULO-ban elérhető adatlap kitöltésével kapcsolatban, de természetesen az elfogadható igazolásoknál is mindig merülnek fel speciális esetek.
PP: A legnagyobb elégedetlenséget kiváltó témakör általában a szociális ösztöndíj. Szerinted miért van ezzel mindig annyi probléma?
P.Zs.: Tapasztalatom alapján nem szeretnek olvasni a hallgatók. Akármennyire is törekszünk a tájékoztatók rövidségére, illetve minél több fórumon történő elérhetőségére (EHÖK és HÖK honlapok, ETR nyitófelület, Facebook, e-mail), sajnos így is akadnak olyan hallgatók, akik döbbenten állnak az irodában a pályázati időszak lejárta után, hogy mit kellett volna tenniük. Sok esetben a pályázás alapvető feltételeivel nincsenek tisztában, ami megtalálható a pályázati kiírás első oldalán…
PP: A 2011/2012-es tanév őszi félévétől megújult a pályázat, most gyakorlatilag kettőt kell benyújtani a szoctámhoz. Mi ennek az oka?
P.Zs.: Már az előző félév végén (április-május) megváltozott a rendszer a kollégiumi felvétel miatt, mert az is egységes lett, valamint a MODULO felületén pályázható. A rendszer elérte a régen tervezett célját. Elegendő félévente egy általános szociálishelyzet-felmérőt kitölteni (szociális helyzetet reprezentáló pontot megállapíttatni), és azzal pályázható minden szociális alapú juttatás. Aki rendelkezik általános szociálishelyzet-felmérővel, annyit kell tennie, hogy csatoltan benyújtja azt a pályázati űrlapot, amire pályázni szeretne. Így, aki szeretné beadni kollégiumba, rendszeres szociális ösztöndíjra vagy év közben rendkívüli szociális ösztöndíjra, elég, ha csak egyszer igazolja a szociális helyzetét.
PP: A legtöbb EHÖK-ön belüli bizottság több fős. Te szinte egymagad végzed a munkádat.
P.Zs.: Nem egyedül végzem, hiszen egy kb. 40 fős bizottság segíti a munkám. Ők elsősorban a pályázatokat bírálják, de sok esetben ők is segítettek tájékoztatni a hallgatókat. Nekem a feladatom a bizottságot összefogni, és koordinálni a munkájukat.

Címkék
szte ehök szoctám szociális ösztöndíj juttatás térítés péntek zsoltHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnökKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Kezdődik a Nyári Egyetem
- Jótékonykodtak az Erasmusosok
- Szegedi Tehetség-HÍD Program
- Marosvásárhelyi áthallgatók Szegeden
- Vidéken az SZTE ÁJTK a vezető jogi kar
- Révkomáromi áthallgatás
- Áthallgatók kalandozásai Szegeden
- Megérkeztek a kolozsvári áthallgatók
- Továbbra is népszerű az SZTE
- KMK 2012 - visszatekintés
Ajánlott cikkek
- Török Márk a dékán macskája
- Megtámadják a Facebookot?
- PUF 30: Lecsó múltról és jövőről beszélt
- Angyal (21)
- Keretszámok: 2495-en tanulhatnak ingyen az SZTE-n
- Megvannak a 2012-es mesterképzés keretszámai
- Válasz a levélre
- Bábeli zűrzavar a guglival
- SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtára
- Pénteken nyílt a Hagymatikum
Legfrissebb
- Vivien (24)
- Épül az új klinika
- Gimnázium VS. Egyetem
- Kisvonatos városnéző túrák Szegeden
- Tordai és Béres, a jó testvérek
- Inverz mindennapok
- Tankolj olcsón Szegeden!
- ...-mentes nap
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Elfogadták a NAT-ot
Legolvasottabb
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
- Szegedi Majális - 3 napon át
- Lénárd (32)
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
