Jay Lumen elvarázsolta Kanadát
Jay Lumen a tavalyi szenzációs éve után az ideit is méltóképpen indítja. Először is a tavalyi Resident Advisor általá közzé tett Top100 charted artists 2011-es szereplése után az idei év januárjában az RA listája a alapján a legjobb 20 előadó közé került. Ugyanakkor a fellépéseket tekintve is magasra emelte a mércét már így januárban is. Az év elejét ugyanis mindjárt egy kanadai turnéval kezdte, melynek keretében fellépett Toronto méltán legnagyobb hírű Maison klubbjában (Maison Mercer).
Jay Kanadában először a Space Ibiza Festival turnéjának Torontói állomásán kapott helyet még a tavalyi esztendőben, ahol olyan fergeteges hangulatú bulit sikerült prezentálnia, hogy a helyi közönség azonnal a szívébe zárta és a szakmai fórumok Jay Lumen szenzációs szerepléséről beszéltek, ugyanis mindössze fél óra zenélés után a közönség özönleni kezdett Jay stage-éhez és óriási hangulat kerekedett. Ezek után nem is csoda, hogy a következő meghívás nem váratott sokáig magára, egészen pontosan januárig kellett várnia a helyi közönségnek. A turnét Jay, Sébastien Léger társaságában kezdte meg, s ez számos humoros helyzetet alapozott meg.
A turné első bulija az Ontario államban található Londonban (nem Anglia) került megrendezésre, ahol a helyi legismertebb London Music Hall színpadán mutathatta be lemezpörgető tudományát. A buli fantasztikus hangulatban és teltház mellett zajlott és a közönség jó része egy-két dal után feltolongott a színpadra, ahol így rövidúton szintén elég zsúfolttá vált a helyzet, ám ez csak még inkább emelte az este hangulatát.
Másnap este már következhetett is a legendás Maison Mercer klub partija Torontóban. Az igazából fashion klubnak indult és a félig-meddig ma is akként üzemelő klub érdekessége pont az, hogy az elit közönséget hétről hétre igényes elektronikuszenével is szórakoztatja, az aktuális trendi klubzenék mellett. Ez olyannyira jól működik, hogy mára a klub pont az ilyen jellegű, meghívott sztárvendégekkel fémjelzett partik hatására vált világhírűvé. Jay Lumen természetesen itt is fergeteges bulival bizonyította tehetségét, arról nem is beszélve, hogy még a klub tulajdonosai is meglepetten álltak a már éjfélkor kígyózó sorok előtt, ami a havas téli időszakban végképp nem jellemző még egy ilyen legendás klub esetében sem. A party teljes teltházzal zajlott, ami szó szerint azt jelenti, hogy több embert egész egyszerűen nem engedtek be ½ 2 után.
„Egyszerűen fantasztikusan éreztem magam.” – mondta Jay – „Imádom Kanadát és a helyi közönséget is, arról nem is beszélve, hogy eddig mindig nagyon jó helyszíneken volt szerencsém fellépni. Még a -10 fok és a hóesés sem tudott lelombozni, mert a bulik hangulata mindenért kárpótolt. Egyébként is speciális atmoszférája van Kanadának, tehát mindenképpen remélem, hogy hamarosan újra lesz szerencsém visszamenni.”
Mi pedig azt reméljük, hogy a sok külföldi fellépés mellett Jay a hazai klubok közönsége számára is mindig elérhető lesz, és ugyanolyan szenvedéllyel táncoltatja meg, mint eddig.
Címkék
jay lumen kanada club buliHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnökA rovat további cikkei
- Compact Disco: Izraelen át Bakuig!
- LGT, újra !
- "ltt már a lányok is levetkőztek"
- Új fesztivál: KÖRF
- Ákos ajtót nyit a múltra
- Új Norah Jones - dal
- SZTEreo Night Fever - jogászgyőzelemmel
- Schmitt Pál ihletet adott
- A Bumeráng Szegeden
- Karriergyár a Hegyen
Ajánlott cikkek
- PUF 30: Lecsó múltról és jövőről beszélt
- Einstein mégsem tévedett?
- Einstein tévedett
- Új korszak a globális tudományban
- 20 éves a Quimby
- Török Márk a dékán macskája
- Lógj te is a SZER-en!
- International Suit Up Day
- Ledőlt a kartonfal
- Pornófilm nőknek
Legfrissebb
- Vivien (24)
- Épül az új klinika
- Gimnázium VS. Egyetem
- Kisvonatos városnéző túrák Szegeden
- Tordai és Béres, a jó testvérek
- Inverz mindennapok
- Tankolj olcsón Szegeden!
- ...-mentes nap
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Elfogadták a NAT-ot
Legolvasottabb
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
- Szegedi Majális - 3 napon át
- Lénárd (32)
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
