Mágneses vihar éri el bolygónkat

Nyomtatás
2012. január 23., hétfő, 23:25
Mágneses vihar éri el bolygónkat

Egy napkitörés okozta mágneses vihar közelít felénk, amely kedden éri el maximumát. A nap felszínén 2005 óta nem mértek ekkora intenzitású tevékenységet.

Az óceán- és atmoszféra kutató intézet vasárnap délután észlelte a kitörést, amelynek szele egy órával később már elérte a Földet. A múlt hét folyamán egy lökés már elérte bolygónkat.

hirdetés

A vihar elkerülhetetlen, hajnal négy óra körül gyakorolja majd a számítások szerint a legnagyobb hatást a planéta mágneses terére. Ebben az időpontban több helyen tapasztalhatnak majd áramkimaradásokat, és mivel a műholdak is ki vannak téve a szeszélyes történéseknek, így a mobilszolgáltatás is akadozhat szerte a világon. Az asztronauták számára pedig több kényelmetlenséget is tartogathat a vihar.

Egy-egy ilyen vihar akár több napig is kihathat golyóbisunk mágneses terére. Egy 1989-es kitörés kilenc órás áramszünetet okozott Quebec tartományban. Kísérőjelensége az északifény, amelyben a szerencsés megfigyelők szinte bárhol gyönyörködhetnek.


Így néz ki egy napkitörés

mti

Címkék

napkitörés mobilok hálózat elektromosság áramkimaradás északifény

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnök

Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)