Fábián Tamásra emlékezünk
Fábián Tamás az SZTE TTIK Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója kedden vesztette életét Etiópiában egy terrortámadásban.
Saját szervezésben utazott Etiópiába, ahol egy nemzetközi csoporthoz csatlakozva keresték fel Etiópia északi területét.
Fábián Tamás 1984 óta volt a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. 1984-ben végzett Szegeden földrajz-testnevelés szakon. Tanulmányait 1986-ban folytatta, és így 1989-ben földrajz szakos középiskolai tanárként diplomázott.
Ő vezette a Természetvédelem földrajzi alapjai, Európa természeti földrajza gyakorlatokat, és a Kárpát-medence ásványai, és a Magashegységek formakincse speciálkollégiumokat. Tanulmányutak, terepgyakorlatok szervezésével és szakmai vezetésével is foglalkozott, a földrajz szakos hallgatóság életében fontos szerepet játszott. Tagja volt a Magyar Minerofil Társaságnak és a Magyar Hegymászó Klubnak is. Aktív ásványgyűjtőként gazdag gyűjteményt tudhatott magáénak. Tanítványai világjáróként ismerték, akinek szenvedélye volt az utazás. Előadóként munkálkodott Magyar Földrajzi Társaság keretein belül, 2010 őszén például Durmitori meglepetések, montenegrói oldalpillantásokkal címmel tartott előadást Szegeden. A földrajz tanítása: módszertani folyóiratban többször is publikált. Az ösztönző személyisége, segítőkészsége és magas fokú tudása méltán emelte a diákok kedvencei közé.
.jpg?1327148938)
A tanszéken Fábián Tamás portréja előtt mécsesekkel emlékeztek meg a hallgatók és a kollégák. A Természettudományi és Informatikai Kar diákjai osztoznak a család és a barátok fájdalmában.
Címkék
Fábián TamásHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál koncert film színház kiállítás Török Márk TIK new yorker hoffmann rózsa mozi kultúra EHÖK meme program karácsony JATE oktatás szórakozás h&m Belvárosi Mozi képregény verseny ftv sport c&a buli Facebook tüntetés pályázat villamos SZTE EHÖK konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés hallgató Apple divat Dóm tér tandíj Bölcső diploma BTK Budapest Street fashion Tánc orvos rendezvény múzeum szin húsvét london fashion week troll kormány média vízilabda HÖOK vadaspark demonstráció világnap 2011 Kolozsvár továbbtanulás adidas hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség reök kollégium Móra Ferenc Múzeum művészet előadás sorozat JGYPK Koleszkonyha hök rock tudomány Szegedi Nemzeti Színház EU tanulás programok Google életmód világ felsőoktatási törvény höok Ehök elnökA rovat további cikkei
- Milyen állásra számíthatnak az informatikusok?
- Hegyalja Fesztivál 2012.
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Miért lötyög ki a kávé?
- 300 millió éves erdőt fedeztek fel
- Arzént és szelént találtak egy csillagban
- Sportnap - regisztráció nélkül
- Geográfus találkozó
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- A matematika és a csillagászat napja a Bolyai Intézetben
Ajánlott cikkek
- Török Márk a dékán macskája
- Gabi (24 éves)
- Nagyot szakíthat az Apple: jön az iTV
- SunCityfestival 2012
- Loretta (20 éves)
- Megvan Szeged Szépe
- Timi (22 éves)
- Megvannak a 2012-es mesterképzés keretszámai
- Zöldegyetem az SZTE
- Megnyitott az SZTE EHÖK SE Fitness klubja
Legfrissebb
- Vivien (24)
- Épül az új klinika
- Gimnázium VS. Egyetem
- Kisvonatos városnéző túrák Szegeden
- Tordai és Béres, a jó testvérek
- Inverz mindennapok
- Tankolj olcsón Szegeden!
- ...-mentes nap
- Állásbörze nyakkendő nélkül
- Elfogadták a NAT-ot
Legolvasottabb
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
- Szegedi Majális - 3 napon át
- Lénárd (32)
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
