A tetovált lány

Nyomtatás
2012. január 20., péntek, 00:18
A tetovált lány

Stieg Larsson sikerkönyvének első része meghódította az Egyesült Államokat is, amelynek kézzelfogható bizonyítéka már a magyar mozikban is látható.

A 2004-ben elhunyt svéd írózseni munkái csak halála után kerültek a nyilvánosság elé. A Millenium-trilógia első része, A tetovált lány (eredeti fordításban: Férfiak, akik gyűlölik a nőket) 2005-ben jelent meg, óriási sikert aratva. A következő évben kiadásra került A lány, aki a tűzzel játszik, egy évre rá pedig A kártyavár összedől címet viselő befejező rész is. Ezen trilógiának hála, 2008-ban a világ harmadik legnépszerűbb, 2009-ben pedig Európa legnépszerűbb írójának titulusát kapta. Sajnos mindezek csak halála után történtek…

hirdetés

Ilyen sikerek hatására nem is kellett sokat várni, hogy a mozivásznakra kerüljön a három könyv filmváltozata, méghozzá egyszerre! 2009-et írtunk, amikor a dán rendező, Niels Arden Oplev megalkotta az első részt. Skandináv rokonaink azonban nem vártak éveket a további részekkel, mint azt Hollywoodban megszokhattuk. A második és harmadik rész elkészítését viszont már egy svéd direktorra, Daniel Alfredsonra bízták.
A tetovált lány, azaz Lisbeth Salander szerepébe Noomi Rapace (Sherlock Holmes – Árnyjáték), az oknyomozó riporter, azaz Mikael Blomkvist szerepébe pedig Michael Nyqvist (Mission: Impossible – Fantom protokoll) bújt.
A Niels Oplev nevéhez fűződő alkotás elnyerte a Legjobb idegen nyelvű film díját a 2011-es BAFTA-díjátadón. A további részek már jelölve sem lettek fesztiválokon, azonban a siker mindenképpen könyvelhető volt, az azóta már hazánkba is eljutott könyveknek hála.

Hollywood pedig kapott hát az alkalmon, megalkotva saját verzióját, David Fincher-rel (Hetedik, Harcosok klubja, Benjamin Button különös élete, A közösségi háló) a rendezői székben. A szereplőgárda sem maradt természetesen a régi. Mikael Blomkvistot a pókerarcú Daniel Craig (James Bond), míg a tűzrőlpattant Lisbeth Salander szerepét Rooney Mara (A közösségi háló) alakítja.

Akik még nem találkoztak a skandináv feldolgozással sem könyv formátumban, sem pedig moziban, íme a rövid tartalom:
Mikael Blomkvist a Millenium című lapnál dolgozik mint oknyomozó riporter. Éppen egy zűrös ügybe keveredik, amely még börtönt is vonhat maga után. Ekkor keresi fel őt Henrik Vanger, a Svédországban híres Vanger Koncern volt elnöke. Egy negyven évvel korábban történt esemény feltárásával bízza meg az újságírót. A Vanger család éppen összejövetelt tartott, amikor a Henrik számára különösen fontos Harriet eltűnt. A lányról azóta semmi hír, csupán a bekeretezett, préselt virágok nem hagyják elfelejteni a múltat, amelyet Harriet adott az öreg úrnak minden születésnapjára, és amelyet negyven éve, minden esztendőben megkap. Mikael elkezd kutatni a múltban, ami meglehetősen zavaros vizekre vezeti őt. A nem éppen barátságos családtagok pedig nem könnyítik meg a dolgát. Egyetlen bizalmasa akad, Lisbeth. A lány hackerként tengeti mindennapjait, persze beteges és perverz gyámjának erről fogalma sincs. Lisbeth Mikael mellé szegődik. Különös kapcsolat alakul ki a távolságtartó lány, és a magánéleti gondokkal küzdő férfi között, miközben a nyomok is egyre forróbbak lesznek.

Most azokhoz szólnék, akik rendelkeznek valamiféle előismerettel. Fincher alkotása kevésbé volt kidolgozott, “nyomozatilag”. Kicsit erősebbre sikerült a főhős családi szála, valamint kapcsolata a tetovált lánnyal. Daniel Craig sokat nőtt a szememben a Casino Royale-ban, viszont még mindig nem szimpatikus (még akkor sem ha van hasonlóság Nyqvist és közte). Rooney Mara már sokkal jobb benyomást tett (nem csak a meztelenkedések miatt!). Ennek ellenére az eredeti főhősnő, Noomi Rapace nem lekörözhető ebben a szerepben.

Fincher kicsit átdolgozta a történetet, nagy vonalakban viszont ugyanazt kaptuk, mint két éve, csak kicsit sötétebb tónusban, de nem ridegebben.
Trent Reznor zseniálisan hozta össze a zenét (mondjuk ezt már A közösségi hálóban megcsodálhattuk).

Nem jöttem ki keserűbb szájízzel a moziból, mert megkaptam, amire vágytam. Talán azért állhat közelebb hozzám a svéd alkotás, mert azt a kulturális környezetet, amelyet Stieg Larsson megteremtett a könyveivel, nem adhatja vissza Hollywood, csakis egy hasonló közegből származó rendező munkája.

Ismét rá kellett jönnöm, hogy a mozinézőt sokkal inkább vonzzák a nevek, mint amiről szól egy film. Érdekes moziszociológia lett volna egyszerre vetíteni a svéd és az amerikai változatot, majd megnézni, melyikre, mennyien váltottak jegyet. A végeredmény persze nem kérdés, de jó volt végre popcornos zacskót hallani a fejem fölött a Belvárosi Moziban.

IMDb: 8.2
Rottentomatoes: 87%
Vetítés

Címkék

A tetovált lány 2011 Stieg Larsson David Fincher Daniel Craig Rooney Mara

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)