SZTE-s oktatót öltek meg Etiópiában
A Szegedi Tudományegyetem munkatársai az etiópiai merénylet magyar áldozatai.
Az SZTE geológus tanárai szervezték azt a magántúrát, amelynek résztvevői voltak az etiópai támadás áldozatai – értesült az index.hu. Mezősi Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője megerősítette ezeket az információkat.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán azt közölte, hogy az Interpol etiópiai irodájának bejelentése szerint két magyar áldozata van a keddi terrortámadásnak.
Az index úgy értesült, hogy az egyik áldozat Fábián Tamás, a Természeti Földrajzi Tanszék oktatója volt, a másik szerencsétlenül járt személy nevét még nem hozták nyilvánosságra.
A csoportban elöl haladókat érték a lövések, volt olyan, aki szakadékba ugrott azért, hogy megmeneküljön, és eközben szerezték a sérüléseiket. A társaság további tagjai Puskás Irén, tanszéki munkatárs, és férje, továbbá Gruber László, az egyetem volt hallgatója, földrajztanár. Ők jól vannak. A követséget Puskás Irén értesítette, továbbá ő azonosította a halottakat is.
A csoport tagja volt az egyetem docense is, Szilassi Péter, de ő hamarabb elindult haza, és a merénylet idején már Kairóban tartózkodott.
Saját szervezésben utazott a csoport Etiópiába, ahol egy nagyobb nemzetközi csoporthoz csatlakozva keresték fel Etiópia észak-keleti régióját. A területet rendszeresen látogatják turista csoportok, de ők is csak fegyveres kísérettel közelíthetik meg.
index.hu
Címkék
egyetem SZTE külföld szegénység Szegedi Tudományegyetem támadás halál oktató gyilkosság EtiópiaHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásKapcsolódó cikkek
Ajánlott cikkek
- Gabi (24 éves)
- Török Márk a dékán macskája
- Ági (22 éves)
- Megvan Szeged Szépe
- Csütörtöktől él az 1-es villamosvonal
- Timi (22 éves)
- Reni (21 éves)
- Megnyitott az SZTE EHÖK SE Fitness klubja
- Emese (21 éves)
- Flóra (21 éves)
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
