A torinói ló

Nyomtatás
2012. január 17., kedd, 12:21
A torinói ló

Tarr Béla újabb díjat zsebelhetett be legutóbbi alkotásáért.

Tarr Béla filmje nyerte el a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját, Legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

hirdetés

Az eseményt január 5. és 16. között rendezték. Mintegy 73 ország, 188 alkotását tekinthette meg a zsűri.

Ahogy korábban írtuk, A torinói ló a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Zsűri Nagydíjasa volt februárban, és ugyancsak Tarr Béla alkotását nevezeték az Oscar-díjátó, Legjobb idegennyelvű film kategóriájában is.

A cím arra a lóra utal, amelyet a legenda szerint Friedrich Nietzsche pillantott meg 1889. január 3-án, torinói lakásából kilépve. A kocsi elé kötött ló megmakacsolta magát, mire a kocsis ostorral ütlegelni kezdte. A filozófus odalépett a lóhoz, majd hatalmas zokogásban kitörve átölelte. Miután szolgája hazavitte, ágyba tette Nietzschét, aki innentől kezdve élete hátralévő 10 évét némán, szellemi leépülésben töltötte.

A torinói ló

fekete-fehér, magyar-francia-német-svájci filmdráma, 150 perc, 2011

rendező: Tarr Béla, Hranitzky Ágnes
forgatókönyvíró: Krasznahorkai László, Tarr Béla
zeneszerző: Víg Mihály
operatőr: Fred Kelemen
producer: Téni Gábor
vágó: Hranitzky Ágnes

szereplő(k):
Bók Erika
Derzsi János
Kormos Mihály

IMDb: 8.1
Rottentomatoes: 75%

Címkék

berlin tarr béla torinói ló oscar nagydíj FIPRESCI

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)