Magna nélkül nincs karácsony
Nemrégiben jelent meg új albumuk, közben pedig gőzerővel készülnek a lemezbemutató koncertjükre. Mező Misivel, a Magna Cum Laude zenekar frontemberével a SZIN-es sajtótájékoztatót követően beszélgettünk.
November 2-án jelent meg ötödik lemezetek Belső égés címmel. Milyen volt a fogadtatása?
M. M.Egész jók a visszajelzések. Valahogy lehet érezni, amikor megszületik egy-egy dal, és azokból végül összeáll egy lemez, hogy milyen lesz a fogadtatása. Éreztük mi is, amikor dolgoztunk rajta, hogy ebben a korongban sok erő lakozik. Talán ez annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben olyan dolgokat éltünk meg, amiket eddig még nem. Ahogy korosodik az ember, másként gondolkodik dolgokról. Ami régebben fontos volt, nem biztos, hogy napjainkban is az. Mindig azt szoktam mondani, hogy ezt a lemezt nem feltétlen mi írtuk, hanem inkább maga az élet. Élettel telivé, kerekké vált ezáltal. Nagyon tetszik a közönségnek és a szakmának is a lemez, de aminek én kimondottan örülök, hogy nagyon tetszik a zenekarnak. Egyetlen egy olyan lemezünk, amelyet képes vagyok úgy végighallgatni, hogy nem tekerek bele egy nótába sem. Elégedett vagyok az audio- és a vizuális élménnyel – gondolok itt a borítóra. Végre egy olyan albumborító, ahol nem mi vagyunk a fronton, mint macsó emberek, hanem hála az istennek át tudtuk vinni kicsit művészi irányba az egészet. A Belső égés születésekor kiderült, hogy sokkal komolyabban vesszük a zenélést, mint régebben, és ez nagyban rányomta a bélyegét a végtermékre.
2012-ben visszavárnak benneteket a SZIN-re. Szerinted a fesztiválozók hogy fogadják majd a komolyabb hangvételű dalokat?
M. M.:Teljesen más egy saját buli, mint egy fesztiválbuli. A fesztiválokra azért mennek a fiatalok, hogy minél több zenekar koncertjén bulizzanak. Nem feltétlen tudod leszűrni, hogy a közönség tagjai miért jöttek el: a zenekar miatt vagy szimplán csak szórakozni. Míg egy olyan saját rendezésű koncerten, mint a Syma csarnokbeli, ott el tudod dönteni, hogy miért, kiért jött a nagyérdemű. Beszélhetek a zenekar nevében is, hogy a szívünkhöz legközelebb a Szegedi Ifjúsági Napok rendezvénysorozat áll a fesztiválok közül. Nemcsak amiatt, mert anno a fesztivál himnuszát, a SZINezd újrát! mi készítettük, hanem mert ez az egyetlen olyan fesztivál az országban, amelyik emberléptékű, emberközeli.
Megmondom őszintén, hogy nem szeretem a monumentális fesztiválokat. Azoknak a bája akkor kezdett kihalni, amikor a szervezők a külföldi fellépőkre kezdtek összpontosítani. Elkezdtek megfelelni a holland, a francia vagy a német fiataloknak, és ezáltal szerintem kicsit kegyvesztett lett a magyar közönség.
A SZIN-ben azt szeretem, hogy mer egyedi lenni, elég csak a zöld kezdeményezésekre gondolni. Egész Magyarországon egyedülálló, amit itt megvalósítanak évről évre.
Mint ahogy az a sajtótájékoztatón is elhangzott, megtisztelő szerep hárul rátok jövőre. A dalszövegíró pályázaton felkértek benneteket, hogy zsűrizzétek a beérkező pályamunkákat.
M. M.:Kara Misára, a zenekar szövegírójára száll majd a feladat, hogy bíráskodjon azok felett a gyerekek felett, akik veszik a bátorságot, és megcsillantják tudásukat. Egy szövegírónak múzsája van, sajátos elképzelései a világ dolgairól, amit papírra szeretne vetni. Tanácsokkal, és a dalszövegírás „szabályaiban” való eligazítással tudjuk a jövőben egyengetni majd az ő útjukat. Sőt idővel olyan zenekarhoz is oda lehet őket irányítani, akik külsős dalírókkal dolgoznak.
Misa munkásságát dicséri a Te leszel az ajándék a fa alatt című dal is, amely a Neo FM Bumeráng című műsorában csendült fel először két különböző dallammal. Hogy született meg ez a karácsonyi nóta?
M. M.: Ez egy teljesen véletlen dal a zenekar életében. (A Belső égés című lemezen nem is szerepel – szerk.)
Eredetileg ezt a dalt Szabó Tibi, a roadoknak – akik fölpakolnak, és beállnak a hangszerekkel, hogy mi azután a legjobbat nyújthassuk a nagyérdeműnek – írta ezt az akkor még csak instrumentális szerzeményt, hogy a hangtechnikusok munkáját megkönnyítse. A srácok felmennek a koncert előtt hárman a színpadra, eljátszanak egy dalrészletet, a technikus pedig beállítja úgy a felszerelést, hogy a közönség jól érezze majd magát az előadás alatt.
Ezt Tibi továbbgondolta, és karácsonyi dal lett belőle. Az idén is vendégeskedtünk a Bumerángban, és úgy gondoltuk, hogy ezt különlegesebbé tesszük azzal, hogy megkérjük az elismert Voga „processzort”, hogy egy kapott szöveg elolvasása után belőle milyen zenei élmény tör felszínre.
Voga nem is hallotta a mi verziónkat korábban, ő csak megkapta a szövegét, és erre kreált egy dalt, amely szerintem nagyon jól sikerült. Így a két nótának egyszerre volt a premierje, egy adásban hangzott el, hogy ő mit termelt ki a talentumából, és mi mit kreáltunk. Tetszett az embereknek. Azóta műsorra tűzte több rádió is.
A Magna Cum Laude-s verzió
Milyen meglepetésekkel készültök a december 28-ai, Syma Csarnokbeli koncertetekre?
M.M.: Nem szeretnénk az idén elvonni a figyelmet magáról a termékről, amelyet megalkotott a zenekar. A koncert előtt kulináris élményekkel szeretnénk gazdagítani a mi kis közönségünket. Egyfajta családi programmal kedveskedünk majd nekik már a délután folyamán; disznótoros menüvel, így többek között hurkával, kolbásszal és töltött káposztával várunk mindenkit. Ezeket az étkeket bárki leöblítheti Magna Cum Laude pálinkával. A több fajta nedű közül is érdemes megkóstolni a teljesen saját fejlesztésű mákpálinkát. A koncert végén pedig Radnai Peti barátunk egy vérbeli retro diszkót is a csarnokba varázsol.
Voga előadásában pedig így hangzott el
Kép forrása: www.magnacumlaude.hu
Címkék
Magna Cum Laude Syma rádió dal ajándék szin kulináris szövegíróHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Compact Disco: Izraelen át Bakuig!
- LGT, újra !
- "ltt már a lányok is levetkőztek"
- Új fesztivál: KÖRF
- Ákos ajtót nyit a múltra
- Új Norah Jones - dal
- SZTEreo Night Fever - jogászgyőzelemmel
- Schmitt Pál ihletet adott
- A Bumeráng Szegeden
- Karriergyár a Hegyen
Ajánlott cikkek
- Török Márk a dékán macskája
- International Suit Up Day
- Érints meg! - Vakok Világnapja, nem csak Suit Up!
- Megkezdődött a hallgatói éhségsztrájk
- Ma nyit az Adventi Vásár
- Drágább lesz az egyetem?
- Kalapács alá kerülnek Marilyn Monroe ruhái
- "Világéletemben amatőr maradok"
- Berlusconi: "Hajrá, PINA!"
- Eastwick
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
