Pp kicsi 45
2018-10-18
Image 1

Napszállta - Filmkritika

Premier előtti vetítésen jártunk. (Rada Beáta cikke)

Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmjét vetítette le premier előtt a Belvárosi Mozi szeptember 18-án.  A szegediek éltek is ezzel a lehetőséggel, hiszen a Zsigmond Vilmos terem tömve volt mind egyetemistákkal, mind idősebb korú nézőkkel. Ez a hatalmas érdeklődés nem véletlen, hiszen előző filmje (a Saul fia) Oscar-díjas lett, és maga a Napszállta is elnyerte már a Kritikusok díját Velencében. Így számíthatott rá a magyar közönség is, hogy egy remek alkotást fog látni.

Nagyon nehéz a nemzetközi elismerés után mezei nézőként bármit is írni a filmről, de mégis: a vetítés után azt érezzük, hogy ezt muszáj valakivel megvitatnunk, vagy kikiáltani a világba, hogy mi is történik abban a 144 percben. Azonban az is biztos, hogy az első gondolataink idővel formálódni fognak, és a későbbiekben lehetséges, hogy teljesen máshogy fogunk tekinteni a filmre. Nemes Jelesnek könnyű dolga volt az Oscar-díj után, hiszen azt rendezhetett, amit csak akart, ehhez megkapta a busás támogatást is a Nemzeti Filmalaptól. Nem mondható, hogy ezek elpocsékolt milliók voltak, hiszen képi világa lenyűgöző.

Az 1910-es években járunk, ezeket még a boldog békeidőknek ismeri az utókor, ekkor még stabil lábakon állt az Osztrák-Magyar Monarchia. Azonban a film alatt rájövünk: ezek a gyönyörű képek épp azt mutatják meg nekünk, hogy a fényűző szalonok, a csodás báli esték, az álomszép ruhák és kalapok mögött mit is rejtenek az illegális klubok és az eldugott kocsmák. Erdélyi Mátyás operatőri munkája nem ismeretlen számunkra, hiszen már a Saul fia filmkockáit is neki köszönhetjük. Az események legnagyobb részét a főhősünk, Leiter Írisz tarkójához tapadva láthatjuk, vagy épp a válla felett nézünk át, de gyakori, hogy teljesen az ő szemszögéből fedezzük fel a város zegzugait, titkait. Emellett nagyon látványos a filmben a fények játéka is, hiszen mikor a kültéri jeleneteket csodálhatjuk meg, akkor narancsos, napfényes, meleg színek dominálnak, míg a benti jeleneteket sokszor nem is látjuk teljesen, szinte csak az alakok körvonalait fedezhetjük fel. Épp ennek az ellentétnek köszönhetően a film képi világa nagyon különleges, és magával ragadó tud lenni. Nem mellesleg még egyedinek számít, hogy a filmet 35 milliméteres kópiával vetítették le.

A film történetén érezhetjük, hogy mintha már láttuk volna valahol, és nem járunk messze az igazságtól, hiszen a főhős megszállottsága, a titkok után való nyomozása megjelent a Saul fiában is. Bár lehet, hogy túl erős az a kifejezés, hogy történet, hiszen a Napszállta nem az az alkotás, ami a szánkba adja a sztorit, nem fejt ki szinte semmit sem a filmvásznon. Épp emiatt válik frusztrálóvá a sok kérdés, amire szinte sosem kapunk választ: sem mi nézők, sem a filmben az aktuális kérdésfeltevő sem. Ezért kissé mesterkéltnek érezhetjük az emberi interakciókat, hiszen ennyi megválaszolatlan kérdés nem létezhet a való életben. Amíg elhisszük, hogy Írisszel mi is válaszokra lelhetünk a századeleji Budapesten, és összeállhat a kép, addig szinte tökéletes filmélmény. Aztán jön a csalódás, és kicsit úgy érezzük, hogy irreálisan hosszú volt az a 144 perc.

Kiemelném még a szereplőválogatást is, mellyel most sem nyúlt mellé a rendező. Jakab Juli remekül hozza az elveszett lányt, aki tele van reménnyel, álmokkal, melyet ez a romlott világ pillanatok alatt összetör. A névválasztás sem véletlen, ahogy Nemes Jeles egyik interjújában megemlítette, a név hallatán asszociálhatunk egy virágra, mely a filmvásznon fejlődik bimbóból tüzes virággá. Emellett felmerül a látás is, mely a szemünk íriszén keresztül valósul meg, s a filmen remekül keresztül lehet vezetni ezt a metaforát is. Azonban eme remek lehetőségek ellenére sem tudunk meg túl sok mindent Íriszről a film végére, ahogy egyik karakterről sem.

Végezetül szeretnék kitérni a film zenéjére, hiszen nagyon sokat adott az alkotáshoz. Minden egyes jelenetben megfelelően megkomponált muzsikát hallhatunk, mely sodorja a nézőt a történésekkel, az érzelmekkel. Remek kontrasztot teremt a hegedűmuzsika az apróbb susmogásokkal, zajokkal, dübörgésekkel szemben. Sajnos a Napszállta zeneszerzője nem sokkal a felvételek után elhunyt. Azonban Melis László zseniális utolsó munkát hagyott maga után.

Összességében elmondható, hogy a Napszállta egy olyan alkotás mely meg fog botránkoztatni sok nézőt, de magával is fog ragadni a képeivel, azokkal az időkkel, melyeket megidéz. Egy ízig-vérig művészfilm, amelynek nem az a célja, hogy történetet meséljen, hanem az, hogy egy magasabb gondolati síkra terelje a néző figyelmét. Főképp a zárójelenetet érezhetjük először indokolatlannak, majd ahogy újra és újra végigpergetjük magunkban az eseményeket rájövünk, hogy miért is volt ott, ahol. Legalább erre a kérdésünkre választ kapunk.

Hidd el, megéri magyar filmeket nézni, moziba menni, hiszen számos remek alkotás készült a filmpiacra az elmúlt években. Köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, A Viszkis, Saul fia, Mindenki, 1945, de például a nemrég megjelent Remélem legközelebb sikerül meghalnod is.

A Napszálltát szeptember 27-től tekinthetitek meg a hazai mozikban.

A szerzőről