Pp kicsi 45
2018-11-18
Heg

Ahogy az Írás mondja: a Hegedűs a háztetőnt kár lett volna kihagyni!

A Szegedi Szabadtéri Játékok következő állomásaként Alföldi Róbert rendezésében, a Hegedűs a háztetőn musicalt láthattuk a hétvégén. Az óriási érdeklődést mi sem igazolhatná jobban, mint hogy a bemutató mindhárom napján teltház volt a nézőtéren. Sajnos a harmadik napot el is mosta az eső, hiába hangzik el az előadás során annyiszor, hogy: „Jó szombatot!”.

Maga a darab lendületes volt és már az első pillanattól megteremtette ezt az ízig-vérig ukrán zsidó népies, falusias miliőt. A dallamvilág, Madarász János fényei és Tihanyi Ildi jelmezei, a hajkoronák és göndör fürtök mind-mind egy egésszé álltak össze.

Tevje, a tejesember szerepébe a rendkívül megosztó Stohl András megszámlálhatatlanul sok színt csempészett. Csupa energia, folyamatosan megújul, fáradhatatlanul. Bár azért például a Ha én gazdag lennéket, azaz talán a darab legismertebb betétjét áttekerte volna a legtöbb néző, ha mondjuk felvételről látja, hiszen Stohl énektechnikailag bőven hagy maga után kívánnivalót. Ő nem Gregor József, természetesen nem várhatjuk tőle. Mégis hitelesek a pillanatok, amikor ez a kisember, ez a szegény tejesember Istennel beszélget. „Öt lány, szegénység: jó. De mi bajod volt a lovammal?” Összességében Stohl tejesen, akarom mondani teljesen jó.

A történet idején tulajdonképpen nem léteztek csak elrendezett házasságok, mindez nagyon fiatalon, így tökéletes választás az anya és az apa szerepére Éder Enikő és Stohl, akik csak alig vagy nem is idősebbek szerepbeli nagyobb lányaiknál, de a kémia is nagyjából annyi közöttük, mint ha az azonos pólusú mágneseket próbálnánk egymásnak taszigálni. Éder Enikőnél rá is tesznek egy lapáttal, amikor az anya nosztalgikusan megjegyzi: „Én is voltam fiatal…”, amit a közönség jól vett.

Az eladandó sorba kerülő lányok kérői közül mindenképpen kiemelném a varrógéptulajdonos Szatory Dávidot, aki bravúrosan megoldotta, hogy éneklés közben vagy 3 nagy kört tegyen le és fel a színpadon, a lejtőn fel, a lejtőn le és így tovább.

A hálás epizódszerepekben feltűnő Náray Erika és Tóth Gabi emlékezetessé tették az álomjelenetet – amilyen gyorsan jöttek, úgy el is mentek –, mégis a sírból üzenő dédi és a Hevér Gábor által megformált mészáros, Lázár Wolf szintén halott volt felesége ebben az álomjelenetben nagyon üt. Csákányi Eszter pedig mint házasságközvetítő, Jente szerepében, egyszerűen úgy jó, ahogy van.

Menczel Róbert díszletében szerintem bárki szívesen lecsúszott volna azokon a csúszdaszalmalejtőkön. Játékossá tette a színpadi mozgást. Kezdetektől lehetett érezni, hogy a hatalmas kivetítőnek lesz még szerepe a darab során. Csodás a szőnyeg is, főleg az a kép gyönyörű, amikor Golde, azaz Éder Enikő lányaival nekilát kitakarítani és száll felfelé a por. Igaz, hogy el kell hagyni a házat, de ők aztán nem hagyják ott piszkosan. Szerethetőek ezek a karakterek.

Folyamatosak a mai aktuálpolitikába nyúló áthallások a darab során, ha értő füllel és szemmel figyeljük. De Alföldi erre még csak nem is élezi ki a darabot. A nézőre bízza, hogy kihallja belőle vagy sem. Például amikor Stohl András Tevjéje örömmel mondja, hogy márpedig az ő lánya „mészárosné” lesz, ott sincsen erőteljesebb hangsúly vagy további fokozás, hogy mondjuk mészárosné lesz még mielőtt elérne a dinnye…, maximum egy nagyon pici szünetet tart, szinte észrevehetetlenül. Olyan nagy igazságok fogalmazódnak meg, hogy: akinek nincs semmije, az nem is mehet tönkre.” A történelem pedig ismétli önmagát, nem először és nem utoljára fordult elő, hogy mint ahogy a tejesembernek és az ott élőknek a kis ukrán falucskából, menekülni kell. A búcsú pillanatai és a reményvesztett arcok a kivetítőn megborzongatják a nézőt, akár az első, akár az utolsó sorban ül. A rabbi, azaz Márton András szavai is sokat mondóak: „másutt fogunk várni a Messisásra!”.

 

Fotó: szegediszabadteri.hu                                                                                     Írta:  Márki Kitti

A szerzőről