Pp kicsi 45
2018-09-22
Rigo

Duplán púpos az idei szabadtéri

A hagyományoknak megfelelően a 2018-as Szegedi Szabadtéri Játékok is operával startolt, idén Verdi Rigolettoja nyitotta meg a nyári előadások sorát a Dóm téren. És bár a megnyitón a beszéd közben folyamatosan akadozott a mikrofon, ami tipikus Murphy, Pál Tamás dirigálásával és szerencsére eső nélkül mehetett le a Rigoletto.

Talán fogalmazhatunk úgy, hogy nagyobb kihívás az előadók számára, ha magyarul énekelnek, hiszen itt tényleg mindent kristálytisztán értenie kell a nézőnek, míg ha eredeti nyelven, akkor elolvashatjuk, hogy miről szól az énekük és a többség csak a dallamokra koncentrál. Ilyen szempontból azért voltak néhol elnyelt szavak és szóvégek, de a dallamok és a hipertehetséges énekesek feledtetni tudták. A premier napján megtelt a nézőtér, azonban a fiatalságot alapból kevésbé foglalkoztatják az operák általában. Ennek okai a jelenlegi Rigolettoban is tetten érhetőek.

Az alaptörténet egy Notre Dame-i toronyőr sztori Franciaország helyett Olaszországban Victor Hugo nyomán, annyi különbséggel, hogy itt a púpos tényleg udvari bolond, nem csak annak öltöztetik, és míg ott maga a púpos, azaz Quasimodo az, aki a harangot és a tornyot nem hagyhatja el, itt a lányát őrzi lakat alatt Rigoletto. Pont ezért érthetetlen is, hogy miért éppen a Rigolettora esett a választás idén, miközben a szabadtéri tavalyi musicale, azaz A Notre Dame-i toronyőr most is a repertoár része. Idén két púpos igazságtalan cikizését láthatjuk.

Gilda szerelmes lesz az álruhás hercegbe, aki hát fogalmazzunk úgy, hogy nem egy hűséges típus.  (If you know what I mean…)  Ez eddig még oké is, mert nem kell messzire menni ahhoz, hogy hasonló történetet halljunk napjainkban, hogy az egyik fél szerelmes, a másik meg képtelen megmaradni egy helyben, de maga a tálalás mai szemmel komikus lehet. Például amikor Gilda és a herceg éppen egymásra találnak és a szöveg valami olyasmi, hogy „a szív elér(?)” (itt az utolsó szó nem biztos, mert az tényleg nem volt mindig érthető) és a névelőt vagy 4 percen keresztül énekelték, hiszen Verdi így írta meg. Miközben az egyébként fantasztikus páros, Keszei Bori és a szabadtéri operáiból az utóbbi években kihagyhatatlan László Boldizsár már ki tudja mióta énekelte azt a bizonyos AAAAAAAAAA-t, lelki szemeimmel láttam magam előtt a Rigoletto kottáját, ahol csupán ez az egy betű vagy 2 oldalnyi hang. Vagy amit a legtöbben mondanak az operáról, hogy az a műfaj, ahol a karakter már meghalt, de még 10 percen keresztül énekel, az itt a Rigolettoban is megállja a helyét, hiszen Gilda sokáig búcsúzik édesapjától, mielőtt elviszi őt a mennybe a külsőre a Flintstones családéra emlékeztető KOCSI. Na igen, az is egy borzalmas megoldás volt. Mennyivel szebb lett volna, ha elsétál a fény felé… Viszont különösen szerencsés választás volt maga a lejelzett halál, amely megadta a helyzet intimitását, amit különösen kár lett volna például művérrel elveszíteni.

De ahogy a tavalyi évben A bolygó hollandi esetében, itt is jót tett a darabnak a modern díszlet és az izgalmas jelmezek. A monumentális óriás udvari bolond kalap a forgószínpadon egyszerűen zseniális. A hinta mint az ártatlanság és tisztaság jelképe is szintén fontos szerephez jut. Tihanyi Ildi és Náray Tamás ismét csodát álmodott a színpadra. Harangozó Gyula képei sokszor nagyon szépek, a karakterfejlődés és a bonyodalmak jól átláthatóak. Az első báli jelenetben a sokáig castingoltatott modellek ruhakölteményei még azt is feledtetik, hogy a lányok többsége bizonytalanul mozog a táncos jelenetekben. (Bár egy szavam sem lehet, személy szerint tuti már a második lépésnél orra buknék azokban a magas sarkakban, amikben nekik táncolni is kellett.) A legtöbb baki is itt történt.

A főbb szerepekben éneklő Keszei Bori, László Boldizsár, Ludovik Kendi, Ádám Zsuzsanna és Kiss András hitelesen hozták a figurákat, jó volt őket hallgatni. A tapsrendnél szűnni nem akaró lábdobogások is mind ezt bizonyítják.

Összességében egy újabb grandiózus operabemutatónak lehettünk részesei és ez még csak a kezdet.

 

Írta: Márki Kitti

 

Fotó: Dusha Béla

A szerzőről