Pp kicsi 45
2018-05-23
Twins gym thai kickbox k1 nagy 32

Vedd fel a kesztyűt! Terítéken a kick-box

„Adni jobb, mint kapni. Ezt minden ökölvívó tudja.”

Stricz Richárd Combat “D” SC csoprtjának kick-box edzőjével tárgyaltuk meg, hogy mik a kick-box előnyei azon kívül, hogy büntetlenül megverhetsz másokat, sőt, meg is dicsérnek érte. Összefoglaltuk, hogy miért is érdemes felvenni a kesztyűt, és néha kicsit bekeményíteni!

1) Erősít, feszesít, fogyaszt!

Mivel legtöbbször magas intenzitású edzésekről beszélhetünk, váltakoztatva az erősítő és a kardió gyakorlatokat, az egész test szépen formálható vele, ami egy nem mellékes szempont, mint tudjuk. És ahogy az edzőnk mondaná, „Tudod miért kell edzeni? Mert akinek jó a feneke, az mindenhol előnyből indul!”

2) Állóképesség, koordináció, stressz!

A kick-box hatására javulhat az állóképességed és koordinációd, míg a stresszt levezetheted a boxzsákon vagy netalán az ellenfeleden. Persze nem veszélytelen sport, de megfelelő felszereléssel és a legjobb edzőkkel, mint a fent említett kick-box mester, nem kell félned, hogy kiütik a fogad. A dicséret szerzői megjegyzés volt, persze.

3) Önvédelem!

Az elsőszámú előnye nyilvánvalóan, hogy mikor egy kevésbé szimpatikus úriember próbálkozik minket megtámadni a sötét éjszakában, vagy bárhol, esélyünk van arra, hogy leterítsük, vagy legalábbis el tudjunk menekülni onnan. Mondogatjuk, hogy úgyis tudjuk hova kell rúgni, de nem biztos, hogy ez elég lesz, úgyhogy nem árt, ha felvértezzük a harci tudásunkat.

A lányok tanulnak pár új fogást a hajtépés mellett, ha egy random féltékeny csajszi rájuk támadna a semmiből. A fiúk pedig megmutathatják, hogy ők a legtökösebb kakasok a dombon és kiüthetik a vetélytársakat. Ja, nem, még mindig nem menő verekedni, nőkért sem.

4) Magabiztosság, önbizalom

A küzdősportok kiválóan hatnak az önbizalmunkra is, hiszen nem csupán a testi állóképességünket javítja, hanem a lelki folyamatokra is jó hatással van. Egy jól irányzott Mae Gerivel kiütheted a problémáidat az életedből. Ha szeretnéd tudni ez pontosan mit is takar, gyere el egy órára, nem bánod meg!

Nos, az edző azt üzeni, hogy ne csak télen vegyük fel a kesztyűt, hanem egy kiváló kick-box órán is!

Na, meg a fiúk biztos jó bugyiolvasztós szövegeket tudnak kreálni a kick-boxolás mögé, nem igaz? Mondjuk a csajoknál nem túl jó pasizós szöveg, lehet, hogy csak lányt tudnának vele felszedni.

 

Írta: Tikvicki Dóra

A szerzőről