Pp kicsi 45
2018-10-18
Vsv

Régi idők Valentinje

Ismerjétek meg a “szerelmesek ünnepének” eredetét! (Pásztor Pálma cikke)

A Valentin-napról általában vagy a “még egy újabb amerikai majmolás”, vagy pedig a “jaj de jó, úgy várom, vajon mivel lepnek majd meg?” végletek valamelyike ugrik be. Ezúttal azonban az ünnep kultúrtörténetére szeretnék rávilágítani.

Valentin, azaz Szent Bálint legendája azért még a legtöbbeknek ismerősen cseng. Ő korai keresztény püspök volt, többek közt római katonákat is összeesketett szerelmükkel – holott a korabeli törvények tiltották számukra a házasságot. A friss házasokat pedig saját kertjéből szakított virágokkal ajándékozta meg. Bálintot később II. Claudius halálra ítélte; kivégzése előtt azonban még hite erejével visszaadta a börtönőr vak lányának látását. Búcsúüzenetet is hagyott hátra a számára, a mára már közismert aláírással: “A Te Valentinod.” Így tehát érthető, hogy miért tisztelik benne a szerelmesek védelmezőjét – az azonban már kevéssé ismert, hogy az epilepsziások védőszentje is.

Mint sok keresztény vonatkozású ünnepnek, a Valentin-napnak is akad pogány gyökere. Ez esetben feltehetően a római Lupercalia, melyet a mai naptár szerint február 13. és 15. között ünnepeltek. Jellegzetesek voltak a tisztító és termékenységi szertartások, melyek egy része egy rosszindulatú farkasisten kiengesztelését szolgálta, mások azonban sokkal kellemesebb csengésűek voltak. A fiatal lányok a házasság védőistenének, Junónak a templomában kértek szerelmi jóslatot, a férjek virággal köszöntötték feleségüket. Az egyszerű nép körében szabadosabb szokás terjedt: az ifjú férfiak tombolát húztak a még hajadon nők neveivel; s az így létrejövő párok együtt jártak egy ideig – eközben néhányan bizonyára valóban egymásba is szerettek.

Egy vádat, amely az ünnepet rendszeresen éri, bizonyosan elvethetünk: azt, hogy teljesen újkeletű volna. Angliában például már a középkorban is megülték; terjedő népszerűségét pedig a Canterbury mesék szerzőjének, Geoffry Chaucer-nek köszönhették. A költő ugyanis épp a királyi udvar Valentin-ünnepségei alkalmából írta meg a Madarak parlamentje című költeményét, melyben a madarak azért gyülekeznek a természet istennője (Triász) köré, hogy mindegyikük párra leljen. 

A legrégebbi ismert Valentin-napi írásos üdvözlet egyébként francia eredetű: Károly orléans-i herceg 1415-ben a londoni Tower börtönből  írta a feleségének. Később, a tizenhetedik században Samuel Pepys angol költő felesége, Elizabeth, férje szerelmes levelére egy virágcsokorral válaszolt. Az angol nemesség köreiben őket utánozva terjedt el a szokás. A Hamletben pedig a megtébolyodott Ophelia Szent Bálint napjáról énekel, amelynek éjszakáján a leány bement a legényhez és amikor kijött, többé már nem leány volt..

„Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.”

 

A szerzőről