Pp kicsi 45
2017-09-19
Img 2799

Koltai Róbert és a Punnany Massif zenekar találkozása – Hajnali részegség kritika

Kötve hiszem, hogy előttem valaha bárki is Koltai Róbertről a Punnany Massif zenekarra asszociált volna. De azt mondják, mindig van egy első alkalom. Biztos sokan ismerik a Kopoggyá című Punnany-számot. És nem… még véletlenül sem azért hoznám kapcsolatba Koltait ezzel a zenével, mert Karinthy a darabban több ízben bekopog Kosztolányi kórtermébe, hogy meglátogassa rákos barátját… Ismerősen cseng a sor, hogy „Ha nem tudod a szöveget, tedd fel a kezedet”? És ha már innen idézek, hozzátehetném szó szerint KÖLTŐI… kérdésként azt is, hogy „Mondd, miért kell ez nekem?” … De ne siessünk ennyire előre.

 Idén a liget felújítása miatt nem volt lehetséges az Újszegedi Szabadtéri Színpad felállítása, ezért a Hajnali részegséget a Kálvária téren tekinthette meg a közönség. Számomra minden úgy kezdődött, hogy békésen elsétáltam a Szittyó nevezetű italbolt mellett, ahol még az én békés sétámnál is békésebben szundikált a földön egy örömittas, de legalábbis durván ittas, alkoholszagú férfi. Gondoltam is magamban, hogy na, ez még nem a hajnali részegség, ahhoz még korán lenne.

Személy szerint a premieren vettem részt, ahol tényleg mondhatjuk, hogy teltház előtt játszhattak a színészek. Kőszegi Ákos nagyszerűen alakította Kosztolányit, visszaadta a fájdalmát, amit a betegség és az őrlődés okozott, utóbbit a két nő iránti szerelme generálta. Imádtam, amikor ugráltak az időben és egészségesnek láthattuk őt, mert már csak a hangját is jó hallgatni. Továbbá kiemelném Poroszlay Kristóf és Gubik Ági munkáját, akik tényleg szívvel-lélekkel játszottak. Poroszlaynak sokszor csupán másodpercei voltak a karakterei közötti váltásokra, de bravúrosan megoldotta és szerethető volt, amit csinált. Harmos Ilona, a beteg és ráadásul hűtlen férje mellett álló feleség és anya komplex alakját hitelesen hozta Gubik Ági, aki elvitte a hátán a legtöbb jelenetet. Hol komoly volt, hol szenvedélyes, szelíd vagy épp harcias. Valahogy éppen ezért a Fodor Annamária által megformált Radákovich Mária egyáltalán nem került közel hozzánk, nézőkhöz, a Moulin Rouge-t idéző dizőzként pedig egyenesen irritálhatott is többeket. Magát a karaktert egyedül a darab során vetített videofelvételek, azaz egy interjú Marika nénivel, és a szerelmes idős hölgy fekete-fehér alakja hozta talán közelebb.

És akkor „Nincs más hátra, mint előre…” , csak, hogy azért is a Punnanytól idézzek. Koltai Karinthyjára sajnos nehezen találok szavakat. Karinthy egy mókás és bohókás ember volt, nagyszerű humorérzékkel. Egyedül ez volt a szerencséje Koltainak, mert az apróbb táncos koreográfiában is tévesztett. Hiába próbálnám elkönyvelni ezt annak, hogy direkt volt, mert maga a karakter is bohókás figura, tuti, hogy nem ezért rontotta el.  „Utolsó tánclépés, ölelj még, piszkos tévedés…” És még ez a legkevesebb, mert szeretettel ráfogom, hogy szánt szándékkal szúrta el és ez volt a rendezői koncepció, hogy a miniszter félrelép…, de arra nincsen semmilyen mentség, hogy a szövegről fogalma sem volt Koltainak és nem egyszer hozta mérhetetlenül cikis szituációba magát emiatt.

 A legtöbb színház súgóval dolgozik. Nyilvánvaló, hogy a biztos szövegtudás mellett is előfordulhatnak bakik, amikor jól jöhet, hogy a súgó picit segít. De Koltainál? Vagy négy alkalommal annyira elfelejtette, hogy hol tart és mi következik, hogy súgni kellett neki. A színpad előtt és a rendezői jobb oldal takarásából is súgtak, attól függően, hogy a színpadon melyikhez állt közelebb. Hallhatta az első sorokban ülő, hogy milyen kristálytisztán mondják, hogy mi következne, Koltai pedig ráadásul nem is hallotta meg elsőre és így a súgónak többször is el kellett ismételnie, hogy még feltűnőbb legyen a tévesztés. Óriási csalódás volt Ámbár Tanár úr, kérem… Főleg azoknak, akik nagy-nagy rajongói és miatta jöttek el. Nem tudhatom, hogy hogyan sikerült a többi estén a szöveg, de nagyon remélem, hogy csak a premieren tévesztett ennyit az ettől függetlenül nem véletlenül közkedvelt Koltai.

 

Réczei Tamás darabja ennek ellenére alapvetően jól sikerült, csak maga a végrehajtás volt elég döcögős és vontatott. Michac Gábor jelmezei és díszlete pedig jól hozta az előadáshoz és a korhoz illő miliőt.  

Az estémnek pedig igazi keretes szerkezetet adott a földön fekvő részeg hazafelé, aki igaz addigra már ébredezett, esetleg józanodott is. Vagy ki tudja, lehet, hogy épp stílszerűen készülődhetett a hajnali részegségre…

Írta: Márki Kitti

Fotók: Kondor Alexandra

A szerzőről