Angry Birds-ös fa alá Csokitorpedó
Díszítsd fel a karácsonyfát “dühös madarakkal”, és lepd meg a kistesód egy csokis játékkal!
Ha már túlestünk azon a részen, hogy “ki lett választva” és “valahogy haza lett hozva” a karácsonyfának való – és még a tartójába is belefaragtuk, komoly és kitartó férfimunkának hála – jöhet a díszítés.
Okostelefonos-felhasználók körében nagy népszerűségnek örvendő játék az Angry Birds, aki nem ismerné: csúzlival kell különböző madarakkal rombolni, azokat a tákolmányokat, ahol a gonosz, zöld malacok rejtőznek. Nagyon addiktív game-ről van szó, aminek van karácsonyi különkiadása is.
Most akár már a fát is díszíthetjük velük ugyanis az Amazon-on potom 24.99 dollárért megvetünk egy 16 darabból álló csomagot, amiben kapunk klasszikus pirosat, feketét, kéket, sárgát, és ráadásnak néhány malacot is.

Ha már szépen feldíszítettük fát, akkor jöhetnek alá az ajándékok. Jelenleg szinte mindenki karácsonyi lázban ég, és az ajándékokat hajtja a bevásárlóközpontokban. Itt egy ötlet, hogy mit vegyünk a kisöcsénknek/húgunknak. Nyilván a gyerek kívánságlistáján ilyenkor nagyjából két dolog szerepel: – ha nem számítjuk a technikai kütyüket – játék és édesség.
Ezt a kettőt ötvözi magában a Csokitorpedó: a klasszikus hajóelsüllyesztő játékról van szó, táblával és csoki hajókkal, amihez 11 dollárért lehet hozzájutni a Firebox-nál!

Tipp: ha elfogytak a hajók, akkor a nagyobbak akár helyettesíthetik őket felespoharakba töltött nedűkkel, hiszen a tábla adott hozzá.
Aki neten keresgél ajándékok után, az írja be a Google keresőjébe, hogy: „let it snow”, és gyönyörködjön a hóesésben!
Címkék
Angry Birds karácsony ajándék Csokitorpedó let it snowHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Miért lötyög ki a kávé?
- 300 millió éves erdőt fedeztek fel
- Arzént és szelént találtak egy csillagban
- Sportnap - regisztráció nélkül
- Geográfus találkozó
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- A matematika és a csillagászat napja a Bolyai Intézetben
- Critical Mass
- Hogyan írjunk cikket?
Ajánlott cikkek
- Török Márk a dékán macskája
- Hamarosan itt a Google saját tabletje
- Csütörtöktől él az 1-es villamosvonal
- SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtára
- Einstein tévedett
- Megtámadják a Facebookot?
- Diploma nyelvvizsga nélkül?
- "Élvezd" - Interjú a Punnany Massiffal
- Megvan Szeged Szépe
- Einstein mégsem tévedett?
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
