129 éve a zene mindenkié!

Nyomtatás
2011. december 16., péntek, 17:00
129 éve a zene mindenkié!

Kodály nevét világszerte ismerik, módszerével tanul zenét hazánkban, a környező országokban, de még Japánban is minden gyerek. Életműve, az általa meghirdetett jelszó, “A zene mindenkié!” nemzeti programmá vált, megalapozta a XX.századi népművelését és iskolarendszerét is.

Kodály Kecskeméten született, gyermekéveit Galántán töltötte, míg gimnáziumi tanulmányait Nagyszombaton fejezte be. Felvételt nyert Budapestre, a Tudományegyetem Bölcsészkarára, ahol 1905-ben tanári, egy évvel később Bölcsészdoktori címet szerzett “A magyar népdal strófaszerkezete” című munkájával. Munkássága egybefonódott Bartók Béláéval; közösen dolgozták ki zenepolitikai és nemzetnevelő programjukat.

hirdetés

Első hatalmas sikerét 1923-ban Pest, Buda, Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára elkészített Psalmus Hungaricus című oratórikus művével aratta. 1926-ban világsiker lett a Háry János című daljáték, melynek segítségével a magyar dal az iskolák mellett a színházban és a hangversenyeken is megszólalhatott.
Zenekari művei közül az erdélyi népdalokat összegyűjtő Marosszéki táncok és a legnépszerűbb, a z 1933-ban komponált Galántai táncok a legismertebbek.

Kodály műveiben nagy szerepet kapott az énekhang. Vegyeskarra írt művei jelentős részét magyar költők versei ihlették. Berzsenyi Dániel Magyarokhoz című versére írt vegyeskari darabja a zenével a legbelsőbb érzelmekre hat, eszmei mondanivalóját a végletekig felerősíti.

Gyermek-, leány- és vegyeskaroknak komponált művei között valamennyi népszokáshoz, ünnephez találhatunk énekeket. A karácsonyt is meghittebbé varázsolhatja egy-egy dal, az Adventi ének, vagy a Karácsonyi pásztortánc.

Címkék

kodály bartók adventi ének karácsonyi pásztortánc A zene mindenkié

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)