Imádunk ugrálni a Skatch szerint
A Skatch Szeged ska-zenekara – tagjaival a JATE Klubban beszélgettünk vidékiségről, klubokról és a Délvidék partyarcairól. Kiderült az is, hogy került az együttes a Tisza partjáról Berlinbe.
Egy szerveződő zenekar hogyan dönti el, hogy márpedig ska-t fog játszani?
Amikor az NSZK feloszlott, Halász Ervin kezdte el szervezni a zenekart – ezt a vonalat szerette volna továbbvinni.
A ska-generációkat tekintve hova sorolná magát a Skatch?
A harmadikba, mert imádnak ugrálni az emberek. Nem jamaikai ska-t játszunk, nem is a 80’-as évek two-tone stílusát követjük. A SKA-P kezdte el ezt a műfajt reklámozni világszinten, az ő hatásukra sok hasonló zenekar alakult. De azóta nagyobb hangsúlyt kaptak a fúvósok, sokkal progresszívebb zenekarokat sikerült sok helyen alapítani.
Ma Magyarországon van egy-két zenekar, akik nagyon mennek, a többiekről alig hallani. Miért van ez?
Az első probléma az, hogy kell egy menedzser, a második, hogy kell egy szponzor, a harmadik pedig, hogy ebben az országban nagyon nehéz befutni. A popszakma megy – ez a „sírok, mert annyira szeretem a lányokat” kategóriás zene, de a ska-nak nincs még egyelőre helye. Alapvetően ez egy rétegműfaj, klubokban hallgatják a fiatalok, nem egy főteres zene. De sokan azon dolgozunk, hogy igenis beférkőzzön a magyar zenekultúrába.
Kell ezt a zenét „magyarítani” a hazai közönség számára?
A hagyománytisztelet fontos: izgalmas, egyedi zenei kultúránk van, de nem követelmény használni az elemeit ahhoz, hogy ska-t játsszunk. Ettől függetlenül a Russkaja például beleviszi az orosz, a SKA-P a spanyol motívumokat, tehát belefér, sőt, még jól is hangzik.
„Délvidék népszerű zenekaraként” tüntetitek fel magatokat az oldalatokon. Mi a sztori?
Valamiért a Vajdaságban nagyon bejön a zenénk, ott még jobban szeretnek ugrálni az emberek. Egy olyan közösségről beszélünk, ahova nem jut el minden zenekar, ki vannak éhezve az ilyen bulikra. Már visszatérő közönségünk van arrafelé. A nyáron zuhogó esőben kellett a kisszínpadon játszanunk, és a sárban tomboltak az emberek esernyővel vagy nélküle. A vajdasági magyarok nagyon tudnak bulizni!
Hogyan kerültetek Berlinbe?
A pécsi Rockmaraton tehetségkutató utolsó napján utolsó zenekarként játszottunk, és megnyertük a verseny, a díjunk pedig a berlini fellépés volt. De a kijutásunk volt érdekes igazából, mert már Kisteleknél lerobbant a buszunk.
Vidéki zenekarként hátránnyal indultok?
Abból a szempontból nem, hogy Szegeden mi vagyunk az egyetlen ska-zenekar. Országosan azért érezhető: több zenekar megcsinálja a CD-t, felrakja a honlapra, majd ingyen le lehet tölteni a dalaikat. A koncertezésből kell megélni, viszont minden nagyobb vidéki városnak megvan a maga ska-csapata.
Milyen céljaitok vannak?
Be szeretnénk járni a fesztiválokat, mint a SZIN, a VOLT, vagy a Hegyalja és a Sziget, esetleg a környező országok rendezvényeit. A legközelebbi cél, hogy olyan klubokat sikerüljön megtölteni emberrel, mint Szegeden a JATE.
Címkék
zene koncert jate klub ska SkatchHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Compact Disco: Izraelen át Bakuig!
- LGT, újra !
- "ltt már a lányok is levetkőztek"
- Új fesztivál: KÖRF
- Ákos ajtót nyit a múltra
- Új Norah Jones - dal
- SZTEreo Night Fever - jogászgyőzelemmel
- Schmitt Pál ihletet adott
- A Bumeráng Szegeden
- Karriergyár a Hegyen
Ajánlott cikkek
- Csütörtöktől él az 1-es villamosvonal
- Pornófilm nőknek
- Diploma nyelvvizsga nélkül?
- A tipikus férfiagy
- "Élvezd" - Interjú a Punnany Massiffal
- December 22-ig marad a Csontváry
- Mesterségek dicsérete a Somogyiban
- Az év természetfotósa - eddig láthatatlanul
- Karácsonyi nyílt nap a Reökben
- Szegedi hölgy az Alpok Adria Szépe
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
