Pp kicsi 45
2017-06-26
Cm 1

Több ezren bicikliztek a szegedi Critical Mass-on

A Critical Mass főszervezőjével és mintegy hatvan szervezőjével az élen indult meg a többezres bringás tömeg a 13 km-es szegedi útvonalon, demonstrálva a jobb kerékpáros közlekedésért és az élhetőbb városért.

A Szent István térről induló felvonulás főszervezője, Terjék Balázs, a szegedi Kőrösy Szakközépiskola egy is interjút adott lapunknak.

 
(A szervezők csapata)

Mi az a Critical Mass?

A Critical Mass (=kritikus tömeg) annak az elterjedt városi kerékpáros felvonulásnak a neve, amit minden évben egy vagy két alkalommal (Szegeden tavasszal és ősszel) közel 300 városban szerveznek meg. A 70-es években először Berlinben, majd CM-ként 1992-ben San Franciscoban volt először ilyen felvonulás, azzal a céllal, hogy megmutassák, mennyire barátságtalanok a városok a kerékpárosoknak. Valójában a Critical Mass nem egy közvetlen akció, hanem inkább egy városi kerékpártúra, amely során egy kihirdetett találkozóhelyen összegyűlnek a kerékpárosok és együtt eltekernek a város egyik pontjából a másikba.

Már jó néhány éve csak biciklivel közlekedem városon belül-, és gyakran kívül is. Olcsó, gyors, saját menetrendem van, akkor és oda érkezem, amikor én szeretnék. Hóban, fagyban, forróságban. Nem véletlenül döntöttem Szeged mellett, amikor egyetemet választottam, mert élhető, biciklibarát városnak ismertem meg. Költői túlzással nevezhetjük Magyarország Amszterdamjának. Először nem is igazán értettem Szegeden miért küzd a Critical Mass. Persze semmi sem tökéletes, de véleményem szerint hazánk egyik legjobban kiépített városi kerékpáros infrastruktúrájával büszkélkedhetünk, ha az utak kiépítettségére vagy éppen a (budapesti Bubi kölcsönzési rendszernél régebb óta működő) City Bike Szeged automata kerékpáros kölcsönzésre gondolok, ami amúgy az SZTE-seknek igen nagy kedvezményekkel működik. Egyes felmérések szerint pedig Szegeden jobb tekerni, mint Londonban vagy Krakkóban.

Akkor minek is ide Critical Mass? Mi a cél? Mire hívjuk fel a figyelmet? Erről Terjék Balázst, a szegedi CM főszervezőjét kérdeztem a rendezvény utáni rendezőknek (így nekem is) meghirdetett közös pizzázáson. Amikor Balázst a főszervezőségről faggattam kiemelte, hogy ennek valójában nincs nagy jelentősége: "Tavaly áprilisban már részt vettem a rendezvény összefogásában, de hivatalosan ősszel voltam először főszervező. Nyilván így több a munka, de a lebonyolítást a közel hatvan rendező biztosítja, így a rendezvényen a munka java rájuk vár, és persze a csapatkapitányokra, akik az előkészítésből is nagyban kiveszik a részüket." - jegyezte meg az egyébként Szegedi Tudományegyetemen végzett informatikatanár.

Newton(e): A 2015-ös tavaszi, szegedi CM után vagyunk. Hogy értékeled a napot?

Terjék Balázs: Minden szempontból sikeresnek értékelem a napot, az időjárás is beváltotta a hozzá fűzött reményeinket. Végig napos időben tekerhettünk, szinte szélcsendben és egy szemernyi nyoma sem volt az esőnek. Így aztán bizonyára ennek, illetve a szabad vasárnapnak is köszönhetően sok, becslések szerint 3000-3500 kerékpáros volt velünk, de ez nyílván a számlálások befejezése után válik pontossá.

N.: Mi alapján számoltok?

T. B.: Általában a felvonulás útvonalának több pontján is készítünk videó felvételt, majd ezt visszajátszva manuális módon történik a számlálás. Ebből nyílván egy bizonyos hibaszázalékkal, de meg lehet adni egy pontos számot.

N.: A CM Facebook eseményénél közel 2 ezren jelölték vissza az eseményt, talán még soha nem volt ekkora a „Facebookos tábor". Így volt tehát ez az utakon is.

T. B.: Igen, talán még sosem tekertek ilyen sokan szegedi CM-en. A Facebook mellett próbáltunk minden lehetőséget megragadni, folyamatosan plakátoltunk, matricáztunk, a szegedi érdekeltségű médiumok többsége - és néhány országos is - segített nekünk.

N.: Ami nyilván nem csak számunkra, a tömeg számára, hanem a közlekedésben másképpen résztvevőknek is nagyon fontos.

T. B.: Igen, természetesen ők a másik célpontja a hirdetéseinknek, egy ekkora rendezvény nagy útlezárásokkal jár. A korábbi években többször voltak ellenérzések, de azért türelmesek a szegediek, illetve a vasárnap azért is kedvező egy ilyen rendezvénynek, mert kevesen vannak az utakon. Nagyon jó kapcsolatunk van az SZKT-val, idén még a megállóhelyi kijelzőkön is tájékoztatták a CM-ről az utasokat.

N.: A rendezvény útvonala közel 13 km, Szeged legkülönbözőbb pontjain keresztül futott. Mi volt az utak kijelölésénél a fő szempont?

T. B.: Mindig nagy körültekintéssel igyekszünk tervezni, ez akár 2-3 hetes műhelymunka is lehet. Általában a CM aktuális célját is próbáljuk figyelembe venni, ami idén a bringával ingázók helyzetének javítása volt. Ezért olyan sugárutakat is választottunk, amelyek kifejezetten forgalmasak és az ingázóknak is fontos útvonala. Így került az útvonalunkba például a Kossuth Lajos sugárút, vagy a Csongrádi sugárút.


(A CM útvonala és a bicikliemelések pontjai)

N.: A reklámanyagokban nagy hangsúlyt kaptak a Szeged környékéről bringával ingázók. Mi a helyzet a városon belül kerekezőkkel?

T. B.: Minden eseménynél más és más problémára világítunk rá, úgy gondoltuk, hogy erre még nem hívtuk fel igazán a figyelmet. De ha az ingázókat emeljük ki, valójában ugyanezt tesszük a városikkal is, hiszen aki például a városon átbiciklizve jut el Szeged egyik pontjáról a másikra, az zömében ugyanazokat az utakat használja, mint aki egy külső városrészből jön be iskolába vagy dolgozni. Ők is bringázók, értük is tekertünk ma.

N.: Általánosítva mi a véleményed a szegedi kerékpáros közlekedésről?

T. B.: Elmondható, hogy az úthosszak arányában jó a kerékpárutak kiépítettsége. Egyes szakaszok minősége mára sok helyen leromlott, használhatatlanná vált. Ez azért is probléma, mert a városfejlesztés falán még mindig az a térkép lóg, amelyen olyan utak is vannak, amelyek nem biztos, hogy alkalmasak bringázásra. Ezek közé soroljuk az osztott kerékpárutakat, illetve a gyalogosokkal egybenyitott, vegyes forgalmú utakat is, amelyek ekkora forgalmat ma már nem bírnak el. Ezek helyett belterületen már minden szakmai szervezet a közúttal azonos felületen futó, kétirányú kerékpársávokat javasolja. Itt egyrészt a gépjárművezetők sokkal jobban észlelhetik a velük együtt közlekedő bringásokat, hiszen nem a bozótossal elválasztott kerékpárútról bukkannak elő a kerékpárosok az autó kanyarodásakor.  Másrészt a kerékpársávok kialakítása nagyságrendekkel olcsóbb is lenne.

N.: Ősszel jubilálunk, akkor lesz ugyanis a XX. szegedi Critical Mass. Tudjuk e már, hogy akkor milyen problémára fogunk fókuszálni?

T. B.: A rendezvény fő mondanivalóját, célkitűzését az előkészítő megbeszéléseken alakítjuk ki. Az biztos, hogy olyan céllal fogunk szeptemberben is az utakra vonulni, amely a szegedi kerékpározás helyzetének javítását szolgálja. Készülünk már olyan meglepetésekkel is, amelyről jelenleg még nem beszélhetünk. Augusztus végén jelentkezünk a facebook.com/cmszeged oldalon. Ezt az oldalt egyébként is érdemes folyamatosan követni, mert addig is még sok bringás program vár ránk Szegeden: legközelebb a május 7-i Magyar Kerékpáros Klub Bringás Reggelire hívunk minden kétkerekest a Dóm térre.

Fotók: Critical Mass facebook oldala, delmagyar.hu, szegedma.hu

A szerzőről