Pásztor Pálma: Útvesztőben

Nyomtatás
2011. december 2., péntek, 13:10
Pásztor Pálma: Útvesztőben

Eltévedtem! Minden sötét, kőfal körbezár,
nincs levegő, elfog és lehúz az ingovány;
kiutat nem lelek, már órák óta körben járok
csupán, „segítőim” keze rossz irányba von,
magukkal rántanak, saját útjukon, e kísérők
közt, érzem, foglyul ejt, megfojt ez átkozott útvesztő!
Minden út egybefut, minden út széttart,
az ő útjuk nem arra visz, merre vágyam hajt!
Átkozott labyrint, fojtogat, körbezár,
rosszabb pokol a jégpalota, mint a tűzóceán!
Míg éget a tűz, érzem, hogy élek; de
a jég útja csak a semmiségbe vezet!
Összenyomnak falai: szokványos, köznapi vágyak,
csak ez ne volna, csak ne a fojtó átlag, mely
saját képmását akarja egyre csak látni, és egy
apró vonásért, mely eltér, már keresztre
von, kitaszít, a vád súlyos és halálos;
a tömeg kiátkoz, mert – önmagam vagyok!
És mert csak önképükre képesek képzelni a létet,
kívánják mindegyre, hogy én is úgy éljek!
Számtalan út, egybecseng mégis, mit a legtöbb ember kíván;
miért volna tébolyult az enyém – csak, mert más?!
Félek, erőm elhagy, levegőm fogytán, érzem:
nagy áldozat volna martyrává lenni – mások hitének!
De nem! Ha senki mellettem sem áll, lelkem
szabad, szárnyaló madár; utam veszedelmes,
tudom jól magam is: lobogva élni nem lehet sokáig;
- de mit számít az? Éljek bár csak harminc évet csupán,
mégis teljesebbet, mint száz év alatt más!
Bolond tömegek, miért nem értik meg,
nekem meg kell halnom, hogy örökké éljek!
Hulljon szét bár minden, vesszek el
magam is, ha kell, csak álmom beteljesülve éljen!
Forróbb ez a lét, vágyam éget és éltet,
kínzó-édes mákony, mely nélkül nem élhetek!
lenni angyal és démon, eretnek és szent,
most lobogó genius, tegnap még a porban lenn,
tűzből és vérből fonva, csupa szenvedély,
végletek közt sodródva, megannyi ellentét
ragad magával pokloktól a fényes égig,
- de így kell élnie, ki lelkekbe kíván nézni!

Pásztor Pálma

hirdetés

Ha Te is szeretnéd versedet, novelládat az oldalon látni, küldd el nekünk a email címre.

Címkék

vers Pásztor Pálma Bölcső Útvesztőben

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)