Beszélő tányér az egészségért

Nyomtatás
2011. november 28., hétfő, 23:24
Beszélő tányér az egészségért

Svéd kutatók megalkották az egészséges étkezés új eszközét.

A skandináv ország orvosai elszántan küzdenek a túlsúlyosság ellen, ennek legújabb mérföldköveként kifejlesztettek egy tányért, ami több problémára is megoldást jelent, például megregulázza a fogyasztót akkor is, ha túl gyorsan eszik.

hirdetés

A Mandometer kiszámítja, hogy milyen ütemben fogy az étel a tányérról, és ha az egészségesnél nagyobb tempót diktálunk – már megint túl finomra sikeredett a pacalpörkölt -, nem tétovázik hozzánk fordulni jó tanácsával: “Kérem, egyen egy kicsit lassabban!”

A svéd találmány két részből áll a tányérban: beépített műszerek mérik, hogy milyen gyorsan fogy az étel, az adatok alapján pedig egy kijelző segít nekünk egészségesen élni. A piros vonal jelzi az étkezés sebességét, a kék pedig megmondja, mennyi tápot érdemes bevinnünk az adott étkezés alkalmával.

A tányér a számításai alapján (többek között súlyunk ismeretében) azt is megkérdezi: “Esetleg már tele van?”. Ezzel arra céloz, hogy meg kéne fontolnunk, nem ettünk-e már eleget.

Az orvosok azt remélik, az eszköz kifejlesztésével segíthetnek a kövér embereknek felismerni, hogy mikor ne egyenek többet, és megváltoztatni étkezési szokásaikat.

A kutatás, amely egy hónapig tartott, kimutatta, hogy a túlsúlyos gyerekek és felnőttek 12-15%-kal kevesebbet esznek a szokásosnál, ha a tányérra hallgatnak. Az is kiderült továbbá, hogy a kísérlet befejeztével már önállóan is kisebb adagokat fogyasztanak, mint előtte.

A tányér ára 1500 angol font, így már a beszerzés is hosszú hónapokra fogyókúrára küldi az átlag magyar embert, így büszkén(?) mondhatom, helyzeti előnyben vagyunk a fogyni vágyó skandinávokkal szemben.

A találmány valószínűleg nagy népszerűségnek örvend majd az Egyesült Államokban, míg például az afrikai piacon nem várható nagy térhódítás…

Címkék

beszélő tányér mandometer fogyókúra

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)