Pp kicsi 45
2019-04-21
Cover

A magyarok királynője Szeged sétányán

Városnéző kalandozásunkat a Stefánián folytatjuk.

Utoljára a Széchenyi téren jártunk, ma pedig a Stefániára sétálunk át. A sétány a lebontott vár helyén kialakított park, fás liget, amely Rudolf trónörökös feleségének nevét viseli. Az árvizet követően Lechner Lajos, az újjáépítést irányító műszaki osztály vezetője előterjesztésében a vár lebontását elsősorban azzal indokolta, hogy a születendő város belvárosának a legértékesebb telkeit lehet kialakítani a helyén. Az egyébként két évszazaddal korábban már eredeti funkcióját elvesztett épületegyüttes nagy részében börtönt alakítottak ki, ami egyre romló állagában már fogvatartásra sem volt alkalmas: ekkor már biztonságtechnikailag korszerűbb és mind a személyzet, mind a fogva tartottak számára egészségesebb körülményeket nyújtó intézmények létesültek a világon. A szegedi vár bontásával egy időben elindult az 1880-as évek elején a Mars téren a híres Csillag börtön építése.

A vár nagyszabású feltöltési munkálatoknak is az útjában volt, ráadásul a tégláit jól lehetett hasznosítani a rekonstrukció során épült - elsősorban - középületek építésénél is: posta, bank, színház, bíróság, börtön, kaszinó, kamarák, stb. Így történhetett, hogy a bontási lendület szinte teljes egészében megsemmisítette a szegedi várat. Móra Ferenc azt írta: "csak parádénak hagyták meg belőle a mai romot, az ún. Mária Terézia kaput". A vizet követően egy ideig vendéglő, kioszk, majd a városi tisztviselők egyesületének helyisége lett, az elnöke pedig Tömörkény István volt. Móra Ferenc így írt róla: "esti zárás után a kultúrpalotából mindig a kioszkba ment".

A Stefánia sétány legszebb szobra Erzsébet királynét ábrázolja, 1907-ben Ligeti Miklós faragta ki carrarai márványból: az elegáns szobrot 1907. szeptember 29-én avatták fel József főherceg jelenlétében. Wittelsbach Erzsébet, vagy ahogy a nép nevezte, Sissi egyéniségének és a magyarok iránt érzett szeretetének köszönhetően máig az egyik legnépszerűbb történelmi személy Magyarországon. Számtalan közterület, intézmény, műalkotások, szobrok, regények, filmek és színdarabok őrzik emlékét. A szegedi szoborállítás annak a szeretetnek a kifejezése, amelyet a magyarok, elsősorban a szegedi dámák éreztek iránta. A szép királyasszonyt 1898. szeptember 10-én Genfben gyilkota meg Luigi Lucheni olasz anarchista. A tragédia után valóságos kultusz alakult ki. 1902-ben országos pályázatot hirdettek a királyné budai emlékének megalkotására. A lelkesedés hulláma Szegedet már korábban elérte, több szobrásszal is tárgyaltak, a választás végül Ligeti Miklósra esett. A művész 1903 júniusában mutatta be modelljét a szegedieknek, 1905-ben lett kész az eredeti léptékű mű elődje, majd 1907 szeptemberére készült el az alkotás, amit hó végén avattak fel. Több mint negyven éven át a híd felé tekintett Sissi, amikor a szobor életében bekövetkezett egy tragikus korszak. A Lenin-Sztálin emlékmű elhelyezése miatt az egykori Stefánia valamennyi szobrát eltávolították. Erzsébet szobra évekig a városháza udvarán volt, majd a 60-as évek elején a rendbe hozott vármaradvány bejáratához került. Elhelyezése rossz, alig volt látható, fény ritkásan érte, nem volt tere a szobornak. 1987-ben visszahelyezték eredeti helyére, de most Erzsébet nem a Tisza, hanem a Szegedi Nemzeti Színház felé fordul, amelynek a megnyitóján ő maga is jelen volt.

Szeged városa a nagy árvíz előtt is rendelkezett állandó társulattal működő kőszínházzal, de számos szegedi sorstársával együtt ez az épület is az árvíz áldozatává vált. Az újjáépítési munkálatok közepette a törvényhatósági bizottság 1881 júliusában egyhangúlag elfogadta Ferdinand Fellner és Hermann Helmer neobarokk-eklektikus színházi épület tervét. Az építkezést Jiraszek Nándor és Krausz Lipót vállalkozók végezték. A város új kőszínházát 1883. október 14-én a király, I. Ferenc József nyitotta meg. A színházat 1885. április 22-én tűz pusztította el. Az újjáépítési munkálatokat ismételten a Jiraszek-Krausz páros végezte. A legfőbb változtatást a színpad tetőzeténél végezték, amit fa helyett vas fedélszékre helyeztek. A tető megemelésével annak formai megoldása kiérleltebb, gazdagabb lett. A színház homlokzatán, az első emeleten lévő szoborfülkék évtizedekig üresen álltak, csak 1956 júniusában kerültek oda Tápai Antal Erkel Ferencet és Katona Józsefet ábrázoló műkő szobrai. A szobrok érdekessége, hogy a helyszínen öntötték ki őket.  1956 viharos eseményei miatt felavatásukra nem került sor. Száz évvel a tűzvészt követő megnyitás után, 1986. október 4-én, több évi munkával befejeződött az épület rekonstrukciója.

Neves grafikusművészünk nagyapja, a csehországi származású Kass (Kasch) János 1897-1898 között építette meg eklektikus stílusban azt a palotát, amely Kass Vigadó néven vált ismertté a szegedi lakosság körében. Az egyemeletes lak- és kávéházat az egykori vár és a sópajták közötti, mindaddig beépítetetlen területre készítette Erdélyi Mihály építőmester. A magasföldszinten volt a kávéház játékszobákkal és terasszal, valamint a tulajdonos elegáns, nyolcszobás lakása. Az emelet egyik nagyobb felét, a nagytermet és kilenc kisebb szobát az Otthon Társaság bérelte, míg a másik részt a több mint száz tagot számlált Szegedi Lloyd Társaság foglalta el, amely a kereskedők egyik legjelentősebb szervezeteként a 20-as évekig ebben az épületben tartotta rendszeres találkozóit. 1916-ban az addig csak vigadóként szolgáló épületet szállóvá alakították Baumhorn Lipót műépítész irányításával. A szálloda hatvan előkelő, lakályos és minden kényelemmel berendezett szobája a legmagasabb igények kielégítésére volt hivatott. Kass János a haláláig, 1928-ig állt a pompás étterem, kávéház és szálloda élén. Fia 1934-ben a gazdasági válság idején átengedte egy részvénytársaságnak, amely - Szegeden másodjára - a Hungária nevet adta a szállónak. A hotelt még a hatvanas évek végén is a város egyik legszebb, szegedi ételkülönlegességeiről és egyéb kitűnő szakácsművészeti remekeiről híres, B kategóriás szálláshelyeként tartották számon, mely harmincnyolc szobájában 96 vendéget tudott fogadni. Az elegáns szegedi bálakat itt, az emeleti bálteremben rendezték. A karbantartás és a felújítások elmaradása miatt mindeközben folyamatosan leromlott az épület, míg 1977-ben bezárták. Lehetőségként szóba került a lebontás is, de a Dél-Magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat megvásárolta, és az éttermi részt művelődési otthonná, a szállodát vendégházzá tervezte átalakítani. 1997 óta az új tulajdonos elsődlegesen irodaházként kívánja hasznosítani a még mindig csak kívül helyreállított, de tovább romló állapotú épületet. (Mint tudjuk, ma ebben működik a Hungi szórakozóhely.)

A híres dalköltő és cigányprímás, Dankó Pista másfélszeres életnagyságú szobrát Margó Ede faragta ruskicai márványból. A hegedűjét pengető, elmélázó zenész mögé nyíló vadrózsabokor szomorkásan földre rogyó kötegeit mintázta, vésője nyomán csipkefinom részletek és nagy felületekben lágyan leomló formák teremtik meg a szobor mélabús hangulatát. A szobor avatását 1912. október 20-án tartották, beszédet mondott Dankó Pista barátja, Pósa Lajos költő. Fejtörést okozott a városatyáknak, hogy miként fogadja majd a hírt a bécsi udvar, hogy egy cigány szobra kerül a fenséges asszony, Erzsébet emlékművének társaságába. Pósa sziklakemény kiállása döntötte végül el a dolgot: "Annak ott kell állni a vízparton, ahol nézheti, amint habra hab siet, és láthatja, most van a nap lemenőben." Az alkotás a Várkertben állt, ahová a második világháború után mártír emlékműveket kívántak elhelyezni, ezért áttették a szobrot mai helyére, a Hungária Szálló elé. Történetéhez hozzátartozik egy tréfás magyarázat is, mely szerint a prímás mindannyiszor megpendíti hegedűje húrjait, valahányszor az egyetemisták közül ártatlan szűzleány megy el előtte. Szegeden azonban nem emlékszik senki sem arra, hogy a húrok egyszer is megpendültek volna.

Dankó Pista 1858. június 14-én Szegeden, Felsővároson született. A mai Bihari utca 13. helyén állhatott a putrijuk. Tizenöt éves korában cigányzenekart szervezett és vezetett. Első dalait a nemzet csalogánya, Blaha Lujza tette népszerűvé. 1890-ben Budapestre ment, ahol 1895-ben Pósa Lajos balatoni verseinek megzenésítésével megnyerte az Új Idők folyóirat pályázatát. Az 1890-es években daltársulatával bejárta Magyarországot, háttérbe szorítva mindenütt az akkor oly kedvelt német társulatok népszerűségét. Oroszországban is járt. Mivel nem értett a hangjegyíráshoz, dalait mások lejegyzése nyomán ismerjük. Nyomorúsággal küzdött egész életében, elhatalmasodó tüdőbaján a San Remo-i gyógykezelés sem segített. 1903. március 29-én Budapesten hunyt el, de Szegeden temették. Élete során mintegy 400 önálló népies műdalt írt, például az Eltörött a hegedűm, Egy cica, két cica, Most van a nap lemenőben, Béla cigány, stb. Kalandos életéről Kalmár László rendezett mozifilmet 1941-ben, amelyben a főszerepeket olyan színészek játszották, mint Jávor Pál vagy Lukács Margit.

Legközelebb a Móra Ferenc Múzeum történetével ismerkedhettek meg!

Képek: blogspot.hu, szeged.hu, moly.hu

A szerzőről