Kalandozás a kincses városban 2

Nyomtatás
2011. november 22., kedd, 15:50
Kalandozás a kincses városban 2

Ahogy ígértem, a kolozsvári barangolásnak még koránt sincs vége.
Vegyük most sorra, hogy miket érdemes meglátogatni, hogyha a főtérről a másik irányba fordulunk.

Keresztülhaladva a főtéren egy hangulatos kis utcát pillanthatunk meg. Ez a regényekből és történelemkönyvekből egyaránt ismert Farkas utca. Ennek a flaszterét olyan neves személyek is koptatták mint Kós Károly, korának utolsó polihisztora, Reményik Sándor, vagy Wass Albert, akiknek műveit napjainkban is előszeretettel emelik le a polcokról.

hirdetés

Az utcán végigsétálva olyan érzés kerítheti hatalmába a tájékozottabb utazót, mintha a történelem lapjain sétálna.
Elhalad a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt, amely szemben helyezkedik el azzal az épülettel, amely hajdanán az 1581-ben alapított jezsuita kollégiumnak adott otthont.
A kollégium idővel kinőtte magát, és az erdélyi tudományos élet főközpontjává változott. Az első világháború idején az egyetemet polgáraival együtt Szegedre menekítették. Így alapozták meg a Szegedi Tudományegyetem későbbi alapjait, amely a kolozsvári egyetem jogutódja is lett egyben Trianon után.

Az utcán lefelé haladva egy hatalmas templom magasodik előttünk.Ez a Farkas utcai református templom. Gótikus stílusban épült, méreteivel és zordságával azt az érzést keltheti már a külső szemlélőben, hogy az Úr hatalma örök és megszentségteleníthetetlen.
A templom előtt megcsodálhatjuk a Kolozsvári fivérek Szent György-szobrának másolatát. Az eredeti alkotás Prágában lelhetjük fel.


A Farkas utcai templom

Ugyancsak ebben az utcában található a több, mint 450 éves múltra visszatekintő Kolozsvári Református Kollégium is, melynek falai között olyan mesterek és tanítványok fordultak meg, akikre méltán lehetünk büszkék.
Diákéveit többek között itt töltötte a már említett, grófi származású író Wass Albert, Áprily Lajos vagy Sütő András, csak hogy pár nevet kiemeljünk a sok közül.
Az ő gyarapodásukért pedig olyan tanítók feleltek, mint Apáczai Csere János, vagy Szabó Sámuel.

Innen pár perces sétával érünk el a Szabók bástyájához. Ez egyike azon kevés műemlékeknek, amelyek még fennmaradtak a régi vár bástyáiból és kaputornyaiból.Nevét a szabók céhéről kapta, akik a fenntartásáért feleltek. Bethlen-bástyaként is emlegetik.
!/system/attachments/388/post_display/szabok b2.jpg?1321978960!
A Szabók bástyája

Ha már végigjártuk a Karolina-téri ferences templomot, leróttuk tiszteletünk a főtéren, és a Farkas utcait is felkerestük, nem hagyhatjuk ki a piarista templomot sem.
A barokk stílusban emelt épület az Egyetem utcában található, és hűen őrzi a Szűzanya kegyképét. Életteli falaival és sajátos tornyaival már messziről megragadja a tekintetet.

Kissé meglepő lehet az egyszeri utazó számára, hogy a Házsongárdi temető ajtaja nemcsak a gyászolók előtt áll nyitva, és friss virágot nemcsak a közvetlen hozzátartozók helyeznek el a sírokon.
A sírkertben, amely egyben a park is sétányokkal, számos neves erdélyi értelmiségi és családja alussza örök álmát.
A mostani temető helyén évszázadokkal ezelőtt kertek sorakoztak, de a pestisjárvány miatt a városi vezetőség ezeket felvásárolta, és temetkezési hellyé nyilvánította. A legrégebbi tábla 1585-ből való.
A kegyeletünket többek között olyan felmenőink előtt róhatjuk itt le, mint Kós Károly és Brassai Sámuel polihisztorok, Dsida Jenő, költő. De több nemesi család kriptáját is megcsodálhatjuk.

“Hol sírjaink domborulnak…”

Az utazás és kalandozás fáradalmait ki is kell valahol pihenni. Mini sorozatunk harmadik részében felkapott kolozsvári kávéházakban és szórakozóhelyeken pihenünk meg.

Címkék

Kolozsvár . Farkas utca bástya temető Házsongárd templom Szent György sárkány

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)