Pp kicsi 45
2017-03-26
Grand budapest hotel lead partyponty

A Grand Budapest Hotel – kritika

A portás mindig kétszer csenget…

Nemrég Spike Jonze A nő című filmje kapcsán emlegettem olyan rendezőket, akiknek minden megmozdulását ezrek figyelik, várván az újabb csodát. Wes Anderson mindenképp beletartozik ebbe a körbe, hiszen legújabb filmje – mint ahogy korábban annyiszor – ismét csoda lett.

Valahol Európában, a fiktív Zubrowka hófödte hegyei közt bújik meg a Grand Budapest Hotel, melynek főportása, a concierge Gustave H. fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy az általa vezetett patinás épület előkelő vendégei mindig elégedetten távozzanak. Amikor azonban az egyik idős hölgyvendég elhalálozik, s saját gyermekei helyett Gustave-ra hagy egy értékes festményt, elszabadul a pokol. Gustave és hűséges fegyverhordozója, a londiner Zero Moustafa menekülni kényszerülnek a feldühödött családtagok elől, miközben fenekestől felforgatják imádott otthonuk, a Grand Budapest Hotel mindennapjait is.

Anderson filmje rettenetesen pofátlan, ugyanis sokkal többet nyújt annál, mint ami az előzetesből, vagy akár a fenti összefoglalóból kiderülne. Önmagában az alapkonfliktus nem feltétlen ígér sokat, ám, ahogy az Andersonnál lenni szokott, jóval több réteg lapul a látszat alatt. Akár a Tenenbaum, a háziátok, akár A fantasztikus Róka úr, akár legutóbbi filmje, a Holdfény királyság került terítékre, azok a bizonyos rétegek – melyek ugyanakkor minden sallangtól mentesek – jelen voltak.

A Grand Budapest Hotel egy az egyben magán viseli rendezője eltéveszthetetlen szerzői jegyeit. Anderson univerzuma az első pillanatban beszippant különös színeivel, folyamatos kameramozgásaival, szünet nélküli zenei aláfestéseivel és nem utolsó sorban, kiváló színészgárdájával. Jelen film a szokásosnál is gazdagabb szereplőhaddal bír, melyhez Anderson kedvenc színészei, sokadszori tettestársai, úgymint Bill Murray, Adrien Brody, Jason Schwartzman, Owen Wilson, Edward Norton, Willem Dafoe, Tilda Swinton, vagy Jeff Goldblum mellé ezúttal Jude Law, F. Murray Abraham és Ralph Fiennes is becsatlakozott. Utóbbi természetesen a főhős, Gustave H. szerepében brillírózik, melyhez a most bemutatkozó Zero, azaz Tony Revolori is asszisztált. Fiennes élete egyik legkomplexebb, legerősebb, s talán legszórakoztatóbb alakítását nyújtotta az eklektikus, sőt olykor kaotikus concierge szerepében, miközben persze mi, nézők roppant jól szórakozunk. Már ha bírjuk az iramot.

A Grand Budapest Hotel ugyanis – mint Anderson filmjei általában – megosztó alkotás. Az ember vagy egyest ad, vagy ötöst a kész dolgozatra. Az első esetben nem valószínű, hogy megértette, miről is regél a rendező másfél órán keresztül, vagy ha meg is értette, befogadni már nem tudja, ami valahol érthető. A második esetben viszont kész a csodára, arra az audiovizuális élményre, mely egy kis időre kirángatja a szürkeségből, és egyedülálló, maradandó élményt ad. Anderson jelen alkotásával karrierje legerősebb filmjét tette le az asztalra, ami pedig előző műve, a Holdfény királyság tükrében igen nagy szó. A Grand Budapest Hotel másfél óra kompromisszumtól mentes, intellektuális szórakozást kínál, s nem csak az Anderson-rajongóknak, de minden gyermeklelkű, nyitott szívű embernek is. Ötös!

http://www.youtube.com/watch?v=1Fg5iWmQjwk

A képek forrásai: berlinale.de,moviefanatic.com,digitalspy.com,dailywhatnot.com

Korábbi ajánlóinkat,kritikáinkat az alábbi linkeken találod:

Mr. Peabody és Sherman kalandjai

Pofázunk és végünk

Couch Surf

Non-Stop

Mielőtt meghaltam

2013 Legrosszabb Filmjei

300 – A birodalom hajnala