Továbbra is népszerű az SZTE

Nyomtatás
2012. április 17., kedd, 15:44
Továbbra is népszerű az SZTE

Első helyen 8.236 továbbtanulni vágyó diák jelölte meg a Szegedi Tudományegyetemet, így változatlanul a második-harmadik legnépszerűbb képzőhely a szegedi intézmény az országban – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

Szegeden összesen 15.603 fiatal szeretne továbbtanulni 2012 őszétől. A jelentkezők száma a 22 százalékos országos adatnál kisebb arányban, 16 százalékkal csökkent – mutatja a felvételizőkről közzétett adatsor. Alapképzésben 10.346, míg mesterképzésben 2.818 fiatal kíván a szegedi universitason tanulni – állami támogatásra 13.402 jelentkező pályázik.

Az ELTE mögött fej-fej mellett a második-harmadik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény évek óta a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem. A két képzőhely között az első helyes jelentkezők szám alapján idén csak 42 a különbség, Debrecen javára.

Az első helyen megjelölt karok közül a vidék második legnépszerűbb helye az SZTE Természettudományi és Informatikai Kara. A legnépszerűbb húsz egyetemi kar közé került az SZTE Bölcsészettudományi Kara – 13. helyen – és a Juhász Gyula Pedagógusképző Kara – 19. hely – is.

A négy legnépszerűbb alapszak – a gépészmérnök, a mérnök informatikus, a gazdálkodási és menedzsment, illetve a kommunikáció és médiatudomány alapszak – a szegedi képzési kínálatban is megtalálható. Mesterképzésben a nappali tagozatra jelentkezők legtöbben a vezetés és szervezést, a nemzetközi tanulmányokat, valamint a kommunikáció- és médiatudományt választották.

MTI, epresso.hu

Címkék

SZTE felsőoktatás továbbtanulás

Hírek címkéi

Szeged trollponty SZTE partyponty Szegedi Tudományegyetem zene színház film fesztivál egyetem felsőoktatás szegedstyle troll kiállítás koncert Szabad Ötletek TIK 2012 szóvicc EHÖK karácsony JATE képregény BTK sport Török Márk kultúra mozi program verseny hoffmann rózsa Euro 2012 Facebook Szegedi Nemzeti Színház Belvárosi Mozi meme SZTE EHÖK new yorker tüntetés oktatás szórakozás interjú GTK olimpia pályázat buli irodalom szin english joke h&m divat könyv múzeum kutatás ftv vízilabda Dóm tér Móra Ferenc Múzeum áthallgatás Bölcső tárlat rock c&a villamos hallgató konferencia egészség TTIK Rongy kocsma favicc troll kép Apple Budapest ösztöndíj történelem orvos rendezvény Kolozsvár Tánc REÖK Munkácsy SZTE JGYPK tudomány tömegközlekedés tandíj Magyarország Street fashion sorozat Erdély kézilabda tanulás diploma programok média vers törvény vadaspark kollégium művészet mese

Kapcsolódó cikkek


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. 493834829d8b9056ee61a7b3fadf6ab310ea7420)