EUfória 2011

Nyomtatás
2011. szeptember 10., szombat, 15:23
EUfória 2011

Hol-mi?
Európai parlament székhelye Strasbourg, amely a plenáris ülések színhelye, a hivatalos döntéseket itt hozzák, ám a mindennapi munka Brüsszelben folyik, így a gigaintézmény havonta „költözködik” – a legnagyobb technikai berendezésektől kezdve a legalacsonyabb képviselőkig minden és mindenki utazik. A személyzet nagy része, a fordítók ennek ellenére Luxembourgban dolgoznak.
Rédei Lőrinc, EP sajtószolgálatának munkatársa

Multikulti EU-módra
Az EP-ben az Unió huszonhét tagállamának huszonhárom hivatalos nyelvén kommunikálnak, ami azt jelenti, hogy a jelentéseket és az indítványokat is minden nyelvre lefordítják. Ez az EP büdzséjén is meglátszik, hiszen költségvetésének egyharmadát a multikulturalizmusra fordítják.
Rédei Lőrinc

hirdetés

Költségvetési periódus
2007 és 2013 között évente 120-125 milliárd euró az Unió költségvetése, ez a kiadási összeget jelenti. 38 százaléka a kohéziós politikát, azaz a regionális fejlesztést, míg 42 százaléka a közös agrárpolitikát, illetve vidékfejlesztést szolgálja. A maradék 20 százalék jelenti a „minden más” felmerülő költséget, ebben benne foglaltatik az EP saját működési költsége is.
Deutsch Tamás EP-képviselő

Az az euró…
A közös pénznem kapcsán heves vita folyik: a nagyvállalatok már euróban kalkulálnak, ugyanakkor bevezetése elfedi azokat a versenyképességi problémákat, amelyekkel egy ország küzd.
Tabajdi Csaba EP-képviselő

Ki fizet rá?
32 milliárd eurót kap Magyarország 2007 és 2013 között az Uniótól, miközben 8 milliárd eurót fizet be. De 2013-ra nem zárkózunk fel eléggé, ezért abban nem reménykedhetünk, hogy a Németországhoz hasonlóan fejlettebb államok több pénz raknak be a közös kasszába. A jövőben így lehet, hogy nagyobb mértékben kell majd hozzáárulnunk a büdzséhez.
Tabajdi Csaba

Az EU és polgárai
Az EU-nak egy buta marketing döntése a nyelvezete, amely a modern kereskedelem nyelve. Rövidítéseket és szimbolikus kifejezéseket használ, ez jelenti a nem hivatalos, egyszerűbb nyelvezetet. Ezáltal a „kereskedelmi marketing bugyutasága házasodott a köznyelv érhetetlenségével. Elkészült egy EU2020 nevű stratégia például, de ki az a belga vagy magyar háziasszony, aki reggeli közben a rádiót hallgatva elejti a kiskanalat: végre, erre vártunk!”
Deutsch Tamás, az EB Foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi összetartozásért felelős tagja

Európai Bizottság
Az unió döntés-előkészítő, javaslattevő szerve, bizonyos esetekben végrehajtó intézménye. Az EB a huszonhét biztosát és a hozzájuk tartozó 20 ezer hivatalnokát is magába foglalja.
Andor László

Mobilitás
Nem csak a periférián lévő országokban hangsúlyos kérdés. Miközben az Unió területén 23 millió munkanélküli van, nagyon sok betöltetlen álláshely is akad, kb. 4-4,5 millió. Ezek három ok miatt nincsenek betöltve: a nem megfelelő vagy alulképzettség, az információhiány, illetve a nem elég mobil a társadalom miatt. De nem cél ezt a helyzetet népvándorlás útján megoldani, hiszen amíg a gazdasági fejlettségben nagy különbségek vannak, a népvándorlás felerősíti ezeket, ugyanis azok hagyják el a adott országot, akik képzettebbek.
Andor László

Romastratégia
Négy fő területe van: az oktatás, amiről nem mondjuk, hogy integrált vagy nem integrált – ez vitatott kérdés, mert elég szembeállítani a Gandhi Gimnáziumot bizonyos „gettóiskolákkal”. A stratégia másik területe a foglalkoztatás, amelynek fő pontja, hogy a közszférában legyen törekvés a romák alkalmazására. A harmadik az egészségügy, a negyedik a lakhatás. Utóbbinak hangsúlyos eleme a rezsimanagement: ha valaki nem tudja kifizetni a számláit, az önkormányzattól valaki menjen ki a házhoz, és nézze meg, hol lehet, spórolni például a fűtésen.
Hegyi Gyula, az EB Foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi összetartozásért felelős tagja

Címkék

EU sajtó

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)