Utódok

Nyomtatás
2012. február 23., csütörtök, 14:02
Utódok

Alexander Payne Geroge Clooneyt és saját magát dobja harcba az idei Oscar-díjátadón az Utódok című alkotásával.

Az Oscar- díjátadó előtt egy, öt kategóriában jelölt film kerül terítékre, amellyel Mr. Clooney végre elnyerheti a hőn áhított Legjobb férfi főszereplő díját, a legrangosabbnak tartott február 27-i gálán. Ebben nagy segítségére próbál(t) lenni Alexander Payne is, aki nem mellesleg ugyancsak versenyben van a „Legjobb” díjáért, film, rendező és adaptált forgatókönyv kategóriában.

A páros már két évvel ezelőtt találkozott az Utódok kapcsán, ahol George Clooney azonnal igent mondott a rendezőnek, annak ellenére, hogy a forgatókönyvet el sem olvasta. Főszereplőnk akkoriban Az amerikai című filmjét forgatta, állítása szerint „legjobb formájában”, már ami a külsőt illeti. Payne egyetlen kikötése egyedül a haj és a pocak megnövesztése volt (amelyek nem okoztak nehézséget Clooneynak, látva a végeredményt).

Érdekes kulisszatitok még, hogy az eredeti író, Kaui Hart Hemmings állítólag pontosan Geroge Clooneyt képzelte maga elé Matt King szerepére, amikor a könyvét írta. Még ha egy kissé hype-nak is tűnik az egész, egykori Batmanünk mindenképpen kitett magáért.

Az Utódok a távoli Hawaii szigetekre kalauzolja el a nézőt. A szigetcsoport minden ember fejében a nyugalom és a szépség megtestesítőjeként áll, a film azonban korántsem egy idilli hangulatot árasztó történetet mesél el. Matt King (George Clooney) egy kétgyermekes családapa, aki (sokadmagával) örököse az egyik szigeten fekvő területnek. A família éppen a föld eladásán dolgozik, amikor Matt felesége Elizabeth egy szörnyű tragédia áldozata lesz és kómába kerül. Így, az addig családjával nem sokat törődő édesapa nyakába zúdul a két fiatalkorú lány, miközben a kuzinok is a fülét rágják az értékesítéssel kapcsolatban.
És ha még ez sem lenne elég, egy fájó titokra is fény derül a haldokló anyáról.

Kétségtelen, hogy hasonló szerepben még nem igazán láthattuk az Ocean’s trilógia névadóját, azonban egy elismerő ’fejethajtást’ mindenképpen megérdemel.
A film gyakorlatilag drámaként van jegyezve, ennek ellenére nagyon sok fekete humor tarkítja a jeleneteket. A legérdekesebb pedig pont az benne, hogy egy lehetetlen helyzetben lévő apa egy idilli helyen hogyan tudja megvalósítani az életét, miközben a felesége haldoklik és az általa soha nem nevelt gyermekek is csak rá számíthatnak.

Őszintén megvallva kicsit nagyobb elvárásokkal indultam a film felé, amely kezdeti rajongás fokozatosan csökkent és ha meg nem is állt, egy bizonyos szinten megakadt. Vártam azt a pluszt, amelyet az 5 Oscar-jelölés indokolttá tett, viszont valahol a közepén kimerült a film.

Az Utódok egyáltalán nem világmegváltó témával kecsegtetett, és hát a 20 milliós büdzsé sem teszi indokolttá ilyen irányultságú elvárásainkat. Mindezek ellenére a 144 milliós bevétel és a kritikai elismerés mégis valami különlegeset irányzott – volna – elő.

Végül de nem utolsó sorban pedig egy kis esélylatolgatás a vasárnapi Oscar gálával és jelen alkotásunkkal kapcsolatban.
Legjobb film kategóriában valószínűleg a The Artist – A némafilmes legyőzhetetlen lesz. Amennyiben mégsem erre a műre kerülne a voks, úgy a második helyen az Utódok még befuthat.
Legjobb rendező kategóriájában az ugyancsak „némafilmes” Michel Hazanavicius a sanszos. Itt Payne-nek olyan nevekkel kellene megküzdenie, mint Woody Allen, vagy Martin Scorsese…
Legjobb adaptál forgatókönyv, illetve legjobb színész. Ezekben a kategóriákban tartom legnagyobb esélyesnek az Utódokat (bár megjegyezném, hogy az ugyan-ugyancsak némafilmes Jean Dujardin is indul az utóbbi díjért).

Mindent egybevetve az idei Payne-Clooney mozi díja(ka)t érdemel, annak ellenére, hogy a tavalyi Oscar-jelölt mezőnyt sokkal erősebbnek tartom az idei, versenyben lévő alkotásoknál. De hát nem lehet minden év egyforma.

IMDb: 7.7
Rottentomatoes: 89%
Vetítés

Címkék

oscar Geroge Clooney Utódok The Descendants Alexander Payne Hawaii

Hírek címkéi

Szeged trollponty SZTE partyponty Szegedi Tudományegyetem zene színház film fesztivál egyetem felsőoktatás szegedstyle troll kiállítás koncert Szabad Ötletek TIK 2012 szóvicc EHÖK karácsony JATE képregény BTK sport Török Márk kultúra mozi program verseny hoffmann rózsa Euro 2012 Facebook Szegedi Nemzeti Színház Belvárosi Mozi meme SZTE EHÖK new yorker tüntetés oktatás szórakozás interjú GTK olimpia pályázat buli irodalom szin english joke h&m divat könyv múzeum Dóm tér kutatás ftv vízilabda Móra Ferenc Múzeum áthallgatás Bölcső tárlat rock c&a villamos hallgató konferencia egészség TTIK Rongy kocsma favicc troll kép Apple Budapest ösztöndíj történelem orvos rendezvény Kolozsvár Tánc REÖK Munkácsy SZTE JGYPK tudomány tömegközlekedés tandíj Magyarország Street fashion sorozat Erdély kézilabda tanulás diploma programok média vers törvény vadaspark kollégium művészet mese

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. 493834829d8b9056ee61a7b3fadf6ab310ea7420)