Adele a csúcson
Hat Grammy-vel gazdagodott vasárnap a brit csalogány, hamarosan pedig újabb kislemezzel örvendezteti meg rajongóit. A tavalyi év legsikeresebbnek kikiáltott énekesnőjének karrierje töretlenül ível felfelé.
Adele – fiatalkora ellenére – szép sikereket tudhat a háta mögött. 4 éves kora óta énekel, első saját dalát pedig 16 évesen szerezte. Már lassan négy éve, hogy bekerült a showbusiness-be, de az igazi áttörést a 19 címet viselő korongja hozta meg számára. 2009-ben már magáénak tudhatott két Grammy-díjat, de a díjesőre most vasárnapig várni kellett.
Az 54. Grammy-gáláról a soul műfajának új trónkövetelője hazavihette magával a legjobb pop albumért, legjobb dalért és a legjobb rövid videóért járó díjat is.
Bár már a csapból is ő folyik, nem lehet megunni
Második, nemes egyszerűséggel csak 21 címre keresztelt albuma 2011 januárjában került a boltok polcaira. Az albumról kislemezre másolt három dala (Rolling in the deep, Someone like you és a Set fire to the rain) pedig röviddel a megjelenést követően egyre feljebb jutott több ország zenei listáin is. A Rolling in the deep és a Someone like you hetekig vezette a Billborad Hot 100-as listáját.
Hamarosan pedig már a negyedik dal is debütál a 21-ről. A Rumour Has It fogadtatása a közönség soraiban eddig kedvezően alakult, sőt a Glee-ben már feldolgozták. Adele azonban nem ül a babérjain. Alig várja, hogy nekifoghasson a harmadik dal videójának forgatásához stábjával.
Új dalát már fel is dolgozták
Az énekesnő személyében egy rendkívül különleges személyiséget ismerhetett meg a világ, aki számos önértékelési problémákkal küzdő nőnek is visszaadta a magabiztosságát. Adele nem tartozik a gazellatestű sztárok sorába, de ennek ellenére büszkén hirdeti, hogy minden domborulatával teljesen elégedett. Sőt azt is bevallotta már több fórumon, hogy imád jókat enni, és a finom falatokat minőségi borokkal leöblíteni. Legutóbb a Vogeu címlapján pózolt, de korábban a Cosmopolitan is lencsevégre kapta.
Mostanában felreppentek olyan hírek, hogy visszavonulót fúj, de remélhetőleg ezek hoaxnak bizonyulnak majd. Arról pedig folyamatosan mennek a találgatások, hogy keserédes szerzeményeit kik ihlették. Bár talán szerencsésebb, ha a szívtiprókat továbbra is balladai homály fedi.
Egy szó mint száz, hamarosan újabb dallal örvendezteti meg a nagyérdeműt, és újabb videóval is gazdagodik klipjeinek tárháza.
Címkék
zene klip soul adele lista Grammy csúcs brit billboard közönség kislemez korong 21Hírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Compact Disco: Izraelen át Bakuig!
- LGT, újra !
- "ltt már a lányok is levetkőztek"
- Új fesztivál: KÖRF
- Ákos ajtót nyit a múltra
- Új Norah Jones - dal
- SZTEreo Night Fever - jogászgyőzelemmel
- Schmitt Pál ihletet adott
- A Bumeráng Szegeden
- Karriergyár a Hegyen
Ajánlott cikkek
- Török Márk a dékán macskája
- International Suit Up Day
- PUF 30: Lecsó múltról és jövőről beszélt
- Zöldegyetem az SZTE
- Elhunyt Whitney Houston
- Jönnek a Frankofón Filmnapok
- Csütörtöktől él az 1-es villamosvonal
- Szegedi hölgy az Alpok Adria Szépe
- Einstein mégsem tévedett?
- SZTE Klebelsberg Kuno Könyvtára
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
