Tavasszal is Móra Ferenc Könyvklub!
A Móra Ferenc Könyvklub idei első olvasmánya a BTK Régi Magyar Tanszékének népszerű tanárának, Latzkovits Miklósnak a Laboda című könyve.
A tavaszi félév első, de sorrendben már második könyvklubjában Latzkovits Miklós novelláskötetével ismerkedhetünk meg. A Tanár úr jelen lesz, így nyugodtan fel lehet tenni az olvasáskor felmerülő kérdéseket. Részletek is elhangoznak majd a könyvből, így aki nem tudta elolvasni, vagy nem érez magában elég kíváncsiságot, az is látogasson el nyugodtan a Klubba, hogy közelebbről is megismerkedhessen az íróval és a kötettel, hogy a beszélgetés végére sokan úgy érezhessék: Ezt nekem is el kell olvasnom!
Az első Könyvklub gyűlés egy író-olvasó találkozó volt tavaly decemberben, amelyen Szilasi László, a Régi Magyar Irodalom Tanszék docensének művével foglalkozhattunk. Aki lemaradt, az még bepótolhatja, hiszen szerda este az EHÖK RKB szervezésében ugyanez a rendezvény kerül megszervezésre, amiről további információkat itt találhattok.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szegedi Móra Ferenc Kollégiumba, a Közép fasor 31-be február 16-én 19.00tól 21.00-ig a Könyvklub szervezői!
Címkék
móra ferenc könyvklub.latzkovits miklós.labodaHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásA rovat további cikkei
- "Rólad a kövek beszélnek"
- Improvizációs estet tartottak a Jatéban
- A BTK-sok 'tárcája'
- Ottlik-est Grecsóval és Szilasival
- Milyen ember volt Kádár?
- Bölcsészek a menhelyen
- Portugál csempeművészet a BTK-n
- Szegedi régészek Margatban
- „A nézőt nem lehet becsapni”
- 100 éve született Kádár János
Ajánlott cikkek
- Zöldegyetem az SZTE
- Író-olvasó találkozó Szilasi Lászlóval
- Hallgatói Filmklub- Gavin O’Connor: Warrior
- Timi (22 éves)
- Hallgatói Filmklub- Chan-wook Park: Oldboy
- PUF 30: Lecsó múltról és jövőről beszélt
- Csütörtöktől él az 1-es villamosvonal
- International Suit Up Day
- Megvan Szeged Szépe
- Angry Birds-ös fa alá Csokitorpedó
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
