Továbbtanulási alternatíva Erdélyben
Az erdélyi egyetemeken a hazai tandíjhoz képest olcsóbban tanulhatnak tovább a magyarországi diákok. A hatszáz és ezer euró közötti éves tandíj vonzó lehet a továbbtanulásra vágyó magyar diákok számára.
A Krónika című erdélyi magyar napilap szerint az erdélyi egyetemek alternatívát nyújthatnak azoknak a magyar diákoknak a számára, akik nem tudják kifizetni a magyarországi megemelt tandíjat.
Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes – Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi magyar diák mellett jelenleg közel kétszáz magyarországi is tanul, számuk évről évre növekszik. A BBTE-n hetvenkét alapszakon és huszonnyolc mesterszakon lehet magyar nyelvű képzésben részt venni.
Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelentkező tanulmányi eredményeit pedig átszámítják a romániai rendszer osztályzataira. Ugyan külföldiek államilag finanszírozott szakokra nem jelentkezhetnek, a 600 és 1000 euró közötti tandíj kedvező lehet a hazai tandíjakhoz képest.
A Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége is számít arra, hogy több anyaországi diák adhatja be hozzájuk jelentkezését.
Címkék
BBTE Erdély továbbtanulás partium keresztény egyetem babes-bolyai tudományegyetem sapientia egyetemHírek címkéi
Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazásKapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
- Kezdődik a Nyári Egyetem
- Jótékonykodtak az Erasmusosok
- Szegedi Tehetség-HÍD Program
- Marosvásárhelyi áthallgatók Szegeden
- Vidéken az SZTE ÁJTK a vezető jogi kar
- Révkomáromi áthallgatás
- Áthallgatók kalandozásai Szegeden
- Megérkeztek a kolozsvári áthallgatók
- Továbbra is népszerű az SZTE
- KMK 2012 - visszatekintés
Ajánlott cikkek
- Török Márk a dékán macskája
- Meztelen igazság
- Gabi (24 éves)
- Mentsük meg az oktatást a fAGYhaláltól!
- International Suit Up Day
- Megtámadják a Facebookot?
- Angyal (21)
- Túl hangosak a reklámok
- Elkezdődött a hadkötelesek összeírása
- PUF 30: Lecsó múltról és jövőről beszélt
Legfrissebb
- Tisza Dokk: valami új, valami régi
- Éjsötét árnyék
- Rosszul csinálod
- Diplomával!
- eFMKá
- Csodálatos növényvilágnap először
- Feltárja titkait a múzeum
- Micimackó pórul járt
- Vidéki egyetemek - radikális változások
- Telemegy
Legolvasottabb
- Ponyva-e a sci-fi?
- A legmodernebb műtők Szegeden
- SZTE EHÖK SE pompon lányai
- TTIK-arc: Várhegyi Balázs
- Éjszakai villamosfutás Szegeden
- TTIK-arc: Tímár Áron
- Egy szegedi DJ az országos versenyen
- Berni (22)
- Mentők napja Szegeden
- Hogyan írjunk zárthelyit?
A hónap legnézettebb albumai

Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
