Star Wars I. rész: Baljós árnyak 3D

Nyomtatás
2012. február 9., csütörtök, 23:43
Star Wars I. rész: Baljós árnyak 3D

George Lucas megint gondolt egyet és megalkotta a világ legnagyobb űreposzának háromdimenziós változatát.

Réges-régen, még 1999-ben a méltán híres direktor úr elérkezettnek látta az időt, hogy az 1983-as Jedi visszatér után elmesélje nekünk az előzményeket. Darth Vader hangját ekkor már mindenki tudta utánozni, és az „Én vagyok az apád!” hangzatú mondat is új kifejezést nyert. Mintegy 16 évvel a legutolsó, és 22 évvel a legelső Star Wars után végre megtudhattuk, ki is a sötét oldal legnagyobb képviselője és honnan érkezett. Merthogy az előzményeket tartalmazó három rész nem szólt másról, mint Anakin Skywalkerről és a Birodalom bukásáról.

hirdetés

A Baljós árnyak kritikai fogadtatása egyáltalán nem mondható pozitívnak, annak ellenére sem, hogy úgy tűnt, gyakorlatilag nem lehetett elrontani a sorozaton semmit. George Lucas ennek ellenére elérte a legalacsonyabb szintet, amit a Csillagok háborújával hozni lehetett. Túllépve a régi idők nehézségein, egyszerűen agyoncicomázta Anakin gyermekkorát. A technikai határtalanság talán annyira megrészegítette, hogy nem is gondolta volna, esetleg visszafelé is elsülhet a dolog. Rajongók millióit tartotta lázban világszerte a fogatverseny, Darth Maul piros-fekete arca, szarvakkal díszítve, valamint a későbbi Vader gyermekkora.
Ennek ellenére sokan jöttek ki rossz szájízzel a moziból, reménykedve egy sokkal jobb folytatásban, amely(ek) meg is jött(ek) 2002-ben és 2005-ben.

Néhány évvel a bemutató előtt váltam rabjává a sorozatnak jómagam is, akkor még csak a ’klasszikus’ VHS formátumban megtekintve azt. Amikor is eljött a ’99-es esztendő és mit ad isten, szülinapi ajándékom a Belvárosi Moziba szólt, a Baljós árnyak premierjére. Letaglózva ültünk a székben, az akkoriban különlegesnek számító Dolby Surround hangzás előtt. Annak ellenére, hogy az idősebb rajongók körében szomorkásabban telhettek a napok a premier sikertelensége után, számomra mindenképpen meghatározó élmény maradt Anakin, Qui-Gon, Obi-Wan és Jar Jar kalandja.

Talán szerencsésnek is mondhatom magam, hogy 12 évvel, 4 hónappal és 24 nappal később újra megtekinthettem egyik örök kedvencem első részét, ugyanazon a helyszínen és ismét egy technikai újdonsággal, amely már a 3D-t jelentette.

Sokan szívták a fogukat, hogy újabb bőr lesz lehúzva a Csillagok háborújáról, amely továbbgyarapítja Lucas amúgy sem kicsi vagyonát.

A Star Wars I. rész: Baljós árnyak 3D nem szólt másról, mint egy extra jelenetekkel tarkított fogatversenyről. Alapjában véve nincs kivetnivaló benne, de egy 136 perces játékidejű alkotást ne egy 15 perces jelenetért konvertáljunk már át, ezzel csábítva a nézőket a moziba.
A háttereknek nem volt igazából mélységük, valamint a kicsit mozgalmasabb jelenetek homályosnak tűntek a vászon szélein.

Valójában nem is tudja, mit várhat az ember egy már agyonnézett történettől, amikor az csak látványban különbözik elődjétől. A „két szék közül a padlóra” esete ez, amikor kritikai éri a változtatásokat, de kritika éri azt is, ha nincsenek benne.
Mindezek ellenére az újfajta technika mindenképpen új megvilágításba helyezi a Star Wars-t, amely tökéletes alanya lehetett volna a 3D-s forgatásnak az Avatar sikere és technikai zsenialitása után.

Annyi bizonyos, hogy a bevételekkel nem lesz gond, hiszen minden rajongónak kötelezően ajánlott a MŰ újbóli feldolgozása, ha másért nem is, hogy még egyszer moziban izgulhassa végig a hihetetlen űrkalandokat. Erre pedig a legjobb példa majd az Új remény, A Birodalom visszavág és a Jedi visszatér lesznek, amely epizódokat a fiatalabb korosztály (magamat is beleértve) sajnos nem élvezhette eleddig a fehér vászon előtt.

IMDb: 6.4
Rottentomatoes: 60%
Vetítés

Címkék

3D Star Wars Darth Vader Baljós Árnyak George Lucas Csillagok háborúja Anakin

Hírek címkéi

Szeged SZTE trollponty partyponty Szegedi Tudományegyetem zene egyetem felsőoktatás szegedstyle 2012 fesztivál film koncert kiállítás színház Török Márk new yorker TIK kultúra hoffmann rózsa mozi EHÖK meme program karácsony JATE oktatás h&m szórakozás Belvárosi Mozi képregény verseny sport ftv c&a buli Facebook tüntetés pályázat SZTE EHÖK villamos konferencia kutatás tárlat tömegközlekedés Apple divat Dóm tér tandíj hallgató Bölcső Budapest Street fashion orvos szin diploma Tánc húsvét múzeum BTK london fashion week troll adidas média vízilabda HÖOK vadaspark 2011 rendezvény Kolozsvár világnap demonstráció kormány továbbtanulás hallgatók Hódmezővásárhely Magyarország törvény egészség kollégium művészet sorozat Móra Ferenc Múzeum Koleszkonyha előadás JGYPK tudomány hök Szegedi Nemzeti Színház programok Google életmód reök világ felsőoktatási törvény Ehök elnök mese történelem oscar utazás

Kapcsolódó cikkek


A rovat további cikkei


Ajánlott cikkek


Legfrissebb


Legolvasottabb


A hónap legnézettebb albumai





Vissza a hírekhez
Vissza a főoldalra
Mobil eszközt használsz, ehhez igazítottuk az oldal megjelenését.
Amennyiben mégis az eredeti nézetet szeretnéd használni, kattints ide:
Mobil mód kikapcsolása
PartyPonty.hu Honlap (Rev. bd12f1c75c43d0c320a9871cd2cb856ecbeece6a)